
Kedvelik. Az egy fejre eső átlagos baromfihús-fogyasztás a 2022-ben jegyzett 27,5 kilogrammról enyhén 28,2 kilogrammra emelkedett 2023-ban
Fotó: Haáz Vince
A baromfihús az elmúlt években a romániaiak preferenciái között az első helyen állt, és ezt a statisztikai adatok is alátámasztják, hiszen a termelés 2023-ban 723.000 tonnára, az átlagos fogyasztás pedig fejenként.évi 28,2 kilogrammra emelkedett.
2024. október 22., 11:292024. október 22., 11:29
„Az étkezési szokásokat tekintve egyértelmű, hogy a román fogyasztók a sertéshúst részesítik előnyben. A második helyen a baromfihús, a harmadik helyen a marhahús, a negyedik helyen pedig a juhhús áll. Ha azonban megnézzük a statisztikát, kiderül, hogy
– nyilatkozta az Agerpres-nek kedden Ilie Van, a Romániai Baromfitenyésztők Szövetségének elnöke.
Az egy fejre eső átlagos baromfihús-fogyasztás a 2022-ben jegyzett 27,5 kilogrammról enyhén, 28,2 kilogrammra emelkedett 2023-ban. Ilie Van szerint ez azzal magyarázható, hogy
Az egy főre eső uniós átlagfogyasztás 25 kilogramm.
Ami a tojásfogyasztást illeti, az éves átlag Romániában 245-250 tojás/fő, míg az európai átlag valamivel alacsonyabb, 230-235 tojás/fő.
Az UCPR elnöke szerint
bár kevésbé gyorsuló ütemben.
Véleménye szerint a baromfiágazatban előállított hús- és tojás elegendő a hazai fogyasztás fedezésére, de export biztosítására is.
Bár Romániában az egyik legmagasabb a lakástulajdonosok aránya Európában, ez sokak esetében túlzsúfolt, szinte élhetetlen életteret jelent, a különálló otthon, tisztességes lakhatás pedig luxus marad.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
szóljon hozzá!