
Marcel Boloș kifejtette, hogy az államháztartás egyensúlyának megteremtése a következő kormánykoalíció feladata lesz
Fotó: Gov.ro
Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.
2025. május 22., 20:372025. május 22., 20:37
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Marcel Boloș elmondta, hogy az államháztartás egyensúlyának megteremtése a következő kormánykoalíció feladata lesz, de személyes véleménye szerint a költségvetési bevételek növelésének több módozata is lehetséges, például a „fogyasztás helyett a tőkét kellene megadózni” – írja az Agerpres.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy
Ez a vállalás a hét évre szóló deficitcsökkentési tervben is szerepel, amelyet az Európai Bizottsággal egyeztetett Bukarest – jelentette ki, hozzátéve, hogy a bevételek növelése mellett a kiadások lefaragásával is csökkenthető a hiány.
Nicușor Dan megválasztott államfő csütörtökön kijelentette, hogy komolyan veszi azt a kampányban tett ígéretét, miszerint az elnöki mandátuma alatt nem fog emelkedni az áfa. „Ez lesz a pénzügyekkel kapcsolatos összes vita kiindulópontja” – jelentette ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.
Alaposan felkorbácsolja a falusi házak árát a nagyvárosok közelsége, a legdrágább települések listáján pedig bőven találni erdélyi községeket.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írta a profit.ro piaci információk alapján.
Ahogy az várható volt, a román deviza erejét is alaposan megnyirbálja a politikai válság.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4–9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára, és egyes töltőállomásokon átmeneti üzemanyaghiány is kialakulhat.
Az olasz Sogefi autóalkatrész-beszállító cégcsoport megkezdte más országokban folyó gyártási kapacitása egy részének a nagyváradi futóműalkatrész-gyárba történő áthelyezését – közölte a Profit.ro.
Vannak olyan új vonatszerelvények, amelyeket nem használnak, miközben az utasok rossz körülmények között utaznak – jelentette be Radu Miruță védelmi tárcavezető, aki ügyvivőként ellátja a közlekedési tárcavezetői feladatokat is.
A Romániai Sörgyártók Szövetségének adatai szerint a sörfogyasztás Romániában tavaly az elmúlt 20 év legalacsonyabb szintjét érte el.
Alaposan érezteti gazdasági hatását a politikai válság: néhány nap leforgása alatt 7,3 százalékra emelkedett a tízéves futamidejű román államkötvények kamata az április közepi 6,7 százalékról.
Romániában nincs gázolajhiány, a helyenként jelentkező ellátási zavarokért az üzemanyag-forgalmazók a felelősek, mivel nekik kell biztosítaniuk a megfelelő logisztikát és az időben történő szállítást – jelentette ki kedden Tánczos Barna.
szóljon hozzá!