
Új kezdet, új ígéretek. Liviu Dragnea és Viorica Dăncilă
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Viorica Dăncilă azt ígéri, kormányfői mandátuma idején nem vetnek ki új adókat, a 600-as formanyomtatványt pedig még a héten eltörlik.
2018. január 29., 17:062018. január 29., 17:06
2018. január 29., 17:092018. január 29., 17:09
„Ameddig én leszek a miniszterelnök, nem lesz új adó Romániában” – jelentette ki hétfőn Viorica Dăncilă kijelölt kormányfő a parlamentben mondott felszólalásában, amellyel bizalmat kért a honatyáktól kabinetjének. A szociáldemokrata párti (PSD) politikus több gazdasági előírást is kiemelt beszédében a kormányprogramból.
Mint hangsúlyozta, mandátuma célja, hogy 2020-ra Románia előre lépjen az Európai Unió országainak rangsorában, és felküzdje magát a lista első felébe, hogy a fiatalok nem menjenek el, akik pedig távoztak, hazakívánkozzanak. Ennek érdekében
Dăncilă és csapata 2020-ig 30 milliárd eurót szeretne lehívni az ország rendelkezésére álló uniós forrásokból, amiből többek között a közúti és vasúti infrastruktúrát fejlesztenék, és megépítenék a nyolc regionális kórházat, illetve egy egészségügyi intézményt Bukarestben.
„Azt szeretném, ha a fizetések megközelítenék az EU-s szintet” – szögezte le ugyanakkor a kijelölt miniszterelnök, bejelentve,
A bürokrácia visszaszorítását az adórendszer átszervezésével tervezik megvalósítani, csökkentenék az adók számát, vagy egyes adófajtákat összevonnának. Dăncilă „minél rövidebb időn belül” legtöbb ötven adófajtát szeretne látni. Bejelentette ugyanakkor, hogy még a hét folyamán lemondanak a sokat vitatott 600-as formanyomtatványról.
A kormánykoalíció vezetői különben aktualizálták a kormányprogramot: több ponton is változtattak a Tudose-kabinet tervein. A dokumentum a gazdaságra vonatkozó részében leszögezi többek között, hogy
A tervezet szerint minden adófélét ki lehet online fizetni és az adóhatósághoz a független tevékenységet végzőknek évente egy, a kis- és közepes vállalkozóknak öt nyilatkozatot kell benyújtaniuk.
A kormányprogram visszatér arra, hogy kidolgozzák és már idén a parlament elé terjesztik a gazdasági törvénykönyvet, amely tartalmazná az összes gazdasággal kapcsolatos törvényt (adótörvénykönyv, a gazdasági vállalkozások létrehozásának törvénye, stb.), amelyhez minden vállalkozó ingyen hozzájutna. Az elképzelések szerint a gazdasági törvénykönyvet életbe lépése előtt legalább hat hónappal elfogadnák, majd ezt követően öt évig egyáltalán nem módosítanák.
ezzel növelik a turisztikai szolgáltatásban dolgozó alkalmazottak számát; ugyanakkor javítják a munkavállalók képzését.
A dokumentum szerint 2022-ig az IT&C szektor hozzájárulása a nemzeti össztermékhez eléri a 10 százalékot (a 2016-ban regisztrált 5,6 százalékhoz képest), és ennek érdekében megfelelő támogatást kap – például technológiai parkokat hoznak létre.
Az aktualizált kormányprogram szerint a fiatal vállalkozókat segítő Start-Up Románia program a következő három évben is folytatódik, és azzal számolnak, hogy ezáltal évente 10 ezer új cég jön létre. Ami a foglalkoztatottságot illeti, a kitűzött cél, hogy 2020-ra a 20 és 64 év közötti korosztályban a foglalkoztatottsági arány elérje a 70 százalékot.
A nettó minimálbér évi 100 lejjel nő úgy, hogy 2020-ra meghaladja a 300 eurónak megfelelő összeget. Ugyanakkor bevezetik a diplomás minimálbért a felsőoktatást végzettek számára, amely évente 150 lejjel növekszik majd.
A kormányprogram szerint Romániának nagy beruházásokat kell megvalósítania az infrastruktúrában, és új gyárakat kell alapítania, termelőkapacitásokat létrehoznia, amelyben az Szuverén Beruházási és Fejlesztési Alap kapna szerepet. Az elképzelés szerint át kell térni az alacsony felkészültségű munkaerőt igénylő intenzív jellegű iparról a jól képzett munkaerővel dolgozó innovatív területre. Az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia a zöldmezős és barnamezős beruházásokban – szögezi le a dokumentum.
A Dăncilă-kabinet tervei szerint ugyanakkor a gazdák 80 százalékos állami garanciával juthatnak mezőgazdasági hitelekhez, 2018-tól nem kell adót fizetniük sem a megművelt területek, sem a traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek után.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
1 hozzászólás