Hirdetés

„Azt szeretnénk, hogy a cégeddel való találkozás élményt jelentsen a vásárlóidnak” Pr-cikk

•  Fotó: Diversity Advertising

Fotó: Diversity Advertising

„A branddel való találkozás lényege, hogy kontroll alatt tartsuk az összes olyan pillanatot, amikor a célközönségünk velünk találkozik. De ne felejtsük el: nincs olyan, hogy egy vállalkozás mindenkihez szól, bármennyire is szeretnék ezt a cégvezetők” – vallja Polacsek Péter, a Diversity marketingügynökség igazgatója.

2024. április 30., 12:002024. április 30., 12:00

2024. április 30., 14:022024. április 30., 14:02

Szerinte két fontos elakadása van marketingstratégia szempontjából az erdélyi cégeknek: nem tudják megfogalmazni azokat az értékeket, amelyek a vállalkozásukat mozgatják, s ha sikerült is megfogalmazni, nehezen tudják átadni víziójukat a célközönségüknek. Ebből a kettőből pedig következik rögtön egy harmadik is: nem tudják igazán kihez szóljanak. Polacsek Péterrel, a VIBE Fesztivált és számos erdélyi brandet gondozó Diversity marketingügynökség vezetőjével beszélgetünk brandingről, marketingről, „mélyre ásásról”.

A Diversity tíz évvel ezelőtt, 2014-ben, egy külső igényre adott válaszként született, olyan reklámügynökségként definiálta magát, amely segít a cégeknek kreatív közösségimédia-tartalmakat és -hirdetéseket gyártani eladásaik növelése érdekében, szem előtt tartva olyan szempontokat is, mint például a többnyelvűség. Azóta viszont rengeteget változott a marketing világa, így a Diversity is új alapokra helyezte működését.

– A Diversity fő pillérei az élménymarketing, valamint az önazonosság és a valós értékek mentén meghatározott stratégia. Mit értetek pontosan ezalatt?

– Vissza kell menjek ehhez picit az alapokhoz: újságírást végeztem az egyetemen, a nyelvtudásom és a szövegírói képességeim miatt social media tartalmakat és hirdetéseket gyártottam, majd az élet úgy hozta, hogy fesztiválmarketinggel kellett foglalkoznom, így beiratkoztam marketing szakra is. Aztán mindenféle reklámokat készítettünk különböző cégeknek, valahogy bejártunk (és ezáltal én is bejártam) egy olyan utat, ami egy tipikus reklámügynökségi út: szöveg, design, reklámvideó, web, hirdetések. Ha ilyesmire kértek fel, ezeket mind el tudtuk végezni. De valamiért mindig volt egy erős hiányérzetem abban, hogy vajon mindaz, amit csinálunk, tényleg hasznos-e? Valahogy nem jön, hogy úgy dolgozzak egy projekten, hogy nem tudom, az adott cégnek mik a valós értékei, mi a küldetése, miért jó az embereknek?

Idézet
Mindenki mindenkinek szeretne eladni, ahelyett, hogy egy kicsit mélyebbre menne és azon gondolkodna, hogy az, amit ő ad, miért jó, kinek jó, és hogyan tudná megfogalmazni úgy az üzenetét, hogy tényleges reakciót váltson ki az emberekből.

Én ebben találtam meg azt, amit szeretnék csinálni: nekünk, marketingeseknek az a felelősségünk, hogy mielőtt belevágnánk bármilyen reklámtevékenységbe, térképezzük fel a terepet és dolgozzunk a cégvezetővel azokon a pontokon, amelyek hiányosak a vállalkozásában. A személyes utam valahol itt tart: le kell menni a mélybe azért, hogy felszínre hozzuk azt, ami igazán számít. Mert ha ez a munka el van végezve, akkor félig nyert ügye van egy vállalkozásnak.

– És mi válhat brand-élménnyé szerinted?

– Röviden megfogalmazva: valódi kapcsolódás a branddel. Le kell menni a mélybe ahhoz, hogy felszínre hozzuk mindazt, ami fontos érték egy vállalkozásban. Ha ez megvan, akkor ezt minden formában be kell mutatni, mert ha sikerül, akkor közelebb lehet hozni egy brandet az emberekhez. A cél pedig mindig ez: a célközönséged kapcsolódjon hozzád.

Idézet
Mindezt mi élménymarketingként határoztuk meg és a legfontosabb, legizgalmasabb része a munkánknak. Az élmény lehet reakciószintű – például a közösségi médiában a komment, a lájk, a kattintás, tehát olyan tartalmat készítünk, amelynek van hatása az emberekre –, ugyanakkor lehet tapasztalat alapú, mint a fesztiválok, rendezvények, klienstalálkozók stb.

Úgy gondoljuk, hogy sokan nem használják ki a valódi kapcsolódási lehetőségeket: a reklám személytelen, miközben a marketing személyes és személyre szabott kell legyen. Ahogy az előző gondolatnál is hangsúlyoztam, nem kell minden cég fesztivált szervezzen, de meg lehet találni azokat a pontokat, amelyek személyre szabottan, akár B2B-ben (business to business – szerk. megj.) is működnek. Ebben tudunk mi hozzáadott értéket adni.

– Hogy néz ki az ideális folyamat egy olyan projektnél, amelyet igazán szerettek?

– Manapság például Instagram-reeleknek vagy TikTok-videóknak köszönhetően a cégvezetőt is közelebb lehet hozni az emberekhez, a vállalkozást megfoghatóvá, emberközelivé lehet tenni, meg lehet mutatni konkrét dolgokat a cég mindennapi működéséből.

Idézet
De van ennél sokkal jobb lehetőség is a kapcsolódásra, mert a sok online tartalomnál jóval erősebb a fizikai találkozás.

Mi például idén karácsonykor a partnereinknek nem egy karácsonyi üdvözletet küldtünk ki, hanem személyesen egy kis analóg fényképezőgépet ajándékoztunk, azzal a céllal, hogy megörökítsék a vállalkozás legfontosabb pillanatait, majd ezeket előhívatva egy fizikai emlék maradjon mindenkinek. Amikor ezt átadtuk, elmeséltük, hogy miért kapják, ami minden esetben egy nagyon erős rácsodálkozást és kapcsolódást váltott ki.

Karácsony előtti utolsó munkanap a Diversity irodában, analóg, 2023. december •  Fotó: Diversity Advertising Galéria

Karácsony előtti utolsó munkanap a Diversity irodában, analóg, 2023. december

Fotó: Diversity Advertising

– Miért gondolod azt, hogy mindez fontos a vállalkozások számára?

– Inkább azt mondanám, hogy a hatás, amit keresünk minden vállalkozásban és vállalkozóban az egyfajta „aha-élmény”.

Idézet
Azt szeretnénk, hogy minden vállalkozót, aki velünk dolgozik, végig tudjunk vezetni úgy a folyamaton, hogy a mi segítségünkkel megtalálja a valódi értéket, amit ő teremt, és ezt visszaigazolják a vásárlói is.

Ha ez megtörténik, akkor biztos vagyok benne, hogy a vállalkozás sikeres lesz. Ha pedig egy jó alapokon álló vállalkozás sikeres lesz, akkor azoknak az embereknek, akik az ő termékeit vagy szolgáltatásait használják, egy kicsit jobb lesz. A Diversity sikerét pedig ebben mérjük.

Ha látod, hogy van közös témánk, nézz fel a weboldalunkra, iratkozz fel a hírlevelünkre további szakmai szakmai anyagokért, vagy keress fel és találkozzunk személyesen! Ha nem hiszed el, hogy mindezt 30 másodpercben össze lehet foglalni, katt ide. Ha úgy érzed, ezek után belenéznél abba, hogy mi mit mutatunk magunkról, görgess bele a TikTok oldalunkba.

(X – Fizetett hirdetés)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés