2011. február 08., 15:432011. február 08., 15:43
Ezen a napon lezárult az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank szakértőiből álló küldöttség felülvizsgálati látogatása, amely az utolsó volt a 2009-ben Románia által az IMF szervezésében megkötött többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás keretében. Akkor Románia csaknem 20 milliárd euró hitelszerződésről állapodott meg a nemzetközi pénzintézetekkel.
A felülvizsgálati látogatás alkalmából a bukaresti kormány és a hitelező intézmények szakértői megállapodtak abban is, hogy Románia újabb, 5 milliárd euró értékű, két éves időtartamú hitelszerződést köt az IMF-fel és az Európai Unióval. Az új hitelszerződés elővigyázatossági típusú lesz, vagyis Bukarest nem tervez újabb kölcsönt felhasználni, csak abban az esetben nyúl a pénzhez, ha váratlan helyzet áll elő a nemzetközi és a román gazdaságban.
Az IMF-küldöttség vezetői megállapították, hogy Románia sikeresen teljesítette a 2009-es hitelegyezményben vállalt kötelezettségeket. Székely István, az Európai Bizottság Romániáért felelős igazgatója elmondta: az új megállapodás május 1-jétől érvényes.
Székely István szerint Románia kilábalt a veszélyes helyzetből, amelyben gazdasága volt két évvel ezelőtt, hiszen konszolidálta adó- és pénzügyi politikáját, és a jövő évben költségvetési hiányát várhatóan 3 százalék alá csökkenti.
Jeffrey Franks szerint a továbbiakban a román kormánynak át kell alakítania a folyamatosan veszteséget termelő állami vállalatokat, amelyeknek az állami költségvetéssel szemben felhalmozott adóssága a román bruttó össztermék 5 százalékát teszi ki. A vállalatok egy részét a román kormánynak fel kell számolnia, de - mutatott rá -, a döntés kizárólag a román kormány hatáskörébe tartozik.
Emellett a román kormánynak a versenyszférával szemben felhalmozott állami tartozásokat is rendeznie kell - mondta Franks, aki szerint a kabinet előrelépett már ezen a területen, de az önkormányzatok szintjén még súlyosak a gondok ebből a szempontból. Rámutatott: az államnak a magáncégekkel szemben ki nem fizetett számlái képezik az egyik fő akadályt a gazdasági növekedés útjában, hiszen az állami bevételt nélkülöző vállalatok nem végezhetnek beruházásokat, és ez fennakadást okoz tevékenységükben.
Franks szerint Romániának növelnie kell az állami beruházásokat, javítania kell az európai uniós strukturális alapok felhasználási arányát. Vonzóbbá kell tennie a gazdasági környezetet a külföldi vállalkozók számára, mivel az energiaiparban és a szállításban magántőke is kell, a román államnak ugyanis nincs elegendő pénze a szükséges beruházások fedezésére - mondta Franks.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.