
A külföldön nyaralók 27 százalékának esett Görögországra a választása
Fotó: Rostás Szabolcs
Minden harmadik romániai lakos idén külföldön nyaral, azok közül pedig, akik elhagyják az országot, a legtöbben olyan célpontokat választanak, mint Görögország, Törökország, Bulgária és Olaszország, 52,5 százalék pedig személygépkocsival utazik – derül ki a CEC Bank és a FinZoom.ro banki összehasonlító oldal közös felméréséből.
2024. július 27., 17:032024. július 27., 17:03
A külföldi desztinációk preferencialistáját Görögország vezeti – a külföldön nyaralók 27 százaléka választotta –, a második helyezés 13 százalékkal Törökország, a bronzérem pedig megosztva Bulgáriáé és Olaszországé 11,6–011,6 százalékkal. Csaknem 5 százalék választotta Egyiptomot is.
Amikor arról van szó, hogy milyen közlekedési eszközt választanak az utazásra, a válaszadók 52,5 százaléka a saját autóját említette, míg a légi utazást 20 százalék választotta, körülbelül ugyanennyien a vonatot – valamivel több mint 19 százalék – és 8,5 százalék az autóbuszt.
valamivel több mint 13 százalékuk mondta, hogy üdülési utalványt használ a nyaralás kifizetésére, és csaknem 5 százalékuk hitelkártyát/folyószámlahitelt (overdraft) használ.
Nagyon kevesen, alig 3 százalékuk mondta azt, hogy munkáltatójától kapja a nyaralási bónuszt, és még kevesebben (2 százalék alatt) igénylenek kölcsönt rokonoktól vagy barátoktól.

Úgy tűnik, sokan nem engedhetik meg maguknak a külföldi nyaralást, a romániai lakosok egynegyede reméli, hogy 3000 lejből megússza a vakációzást – derül ki egy friss felmérésből.
Közel 34 százalékuknál 10 százalék és 30 százalék közötti csökkenést figyeltek meg, míg több mint 21 százalékuknál 10 százalék és 30 százalék közötti növekedést.
Arra a kérdésre, hogy hogyan fognak fizetni a nyaralás alatt, a válaszadók több mint 62 százaléka azt válaszolta, hogy kártyával, legyen az bankkártya vagy hitelkártya, többdevizás kártya; vagy készpénz és kártya kombinációja. Kevesebb mint 28 százalék mondta, hogy kizárólag készpénzzel fog fizetni a nyaralás alatt.
A felmérést a CEC Bank megbízásából a FinZoom pénzügyi összehasonlító cég végezte online, az internetet használó romániai lakosságra reprezentatív mintán, mintegy 1200 személy megkérdezésével. A válaszadók 57,7 százaléka alkalmazott, 83,99 százalékuk városon él, 37,86 százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

Javarészt a megnövekedett árak miatt választják kevesebben a román tengerpartot, viszont a vakációs jegyeket előszeretettel használják a belföldi tengerparti nyaralásra – tudtuk meg Hargita megyei utazási irodáknál érdeklődve.

Amióta a fapados légitársaságok térhódítása nyomán polgárok széles köre számára elérhetővé vált a repülés, az utazni vágyók akár hónapokig is lesik, hogyan tudják a legolcsóbban beszerezni a repülőjegyet az áhított célpont felé. Kisokos utazni vágyóknak.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!