
Őszi mélyszántás. A magágy előkészítéséhez várják a gazdák a területalapú támogatások kifizetését
Fotó: Makkay József
Idén októberben egymilliárd euró földalapú és tenyészállatok után járó agrártámogatást fizet ki a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gazdák számára, húsz százalékkal többet, mint a korábbi években.
2024. szeptember 18., 16:252024. szeptember 18., 16:25
2024. szeptember 18., 16:382024. szeptember 18., 16:38
A mezőgazdasági területek és a haszonállatok után járó uniós támogatás eddigi bevett 50 százalékos előlegét a szakminisztérium idén kivételesen megemelte 70 százalékra. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) rövidesen elkezdi az összegek kifizetését a mezőgazdasági termelők bankszámlájára.
A közép-erdélyi falugazdászokat foglalkoztató Pro Agricultura Egyesület értesülései szerint a bukaresti kormány kérésére az Európai Bizottság jóváhagyta Románia számára, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasági év, és az ukrajnai háború okozta gazdasági gondok körülményei között
Adrian Pintea, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a román közszolgálati televíziónak (TVR1) elmondta, hogy október 16-tól a gazdáknak 1 milliárd eurót fognak kifizetni előlegként.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!