
Képünk illusztráció
Fotó: Rostás Szabolcs
A Nestlé immár hetedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát, annak ellenére, hogy az elmúlt év során értéke 7 százalékkal, 20,8 milliárd dollárra csökkent – áll a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat honlapján.
2024. augusztus 21., 15:392024. augusztus 21., 15:39
2024. augusztus 21., 16:022024. augusztus 21., 16:02
A Lay's márka a második helyre jött föl a rangsorban a tavalyi harmadikról, miután a márkaérték 9 százalékkal, 12 milliárd dollárra emelkedett.
Az amerikai Tyson 8,27 milliárd dollár márkaértékkel (–5,2 százalék) negyedik helyre lépett föl az ötödik helyről, megelőzve a francia Danone-t, amelynek az értéke 10,2 százalékkal, 8,03 milliárd dollárra csökkent. Az amerikai Quaker (+6,5 százalék, 7,5 milliárd dollár) és a Kellogg's (–16,3 százalék, 6,1 milliárd dollár), amelyek idén a hatodik, illetve a hetedik helyet szerezték meg a rangsorban, helyet cseréltek tavalyhoz képest.
A Mars Wrigley márka a tizedikről a nyolcadik helyre emelkedett (+7,5 százalék, 6 milliárd dollár), a kínai Mengniu maradt a kilencedik helyen (–11,1 százalék, 5,4 milliárd dollár), az amerikai Doritos márka pedig a tizedik helyre rukkolt előre a tavalyi tizenharmadikról (+12 százalék, 4,6 milliárd dollárig).

Ismét a Dacia Románia legértékesebb brandje: az autógyártó helyet cserélt a korábbi listavezető eMAG webáruházzal egy független nemzetközi márkaértékelési és -elemzési tanácsadó cég, a Brand Finance frissen közölt top 50-es rangsorában.
ami részben annak tudható be, hogy a fogyasztók egyre inkább az egyedi és személyre szabott termékeket kínáló kisebb márkákat részesítik előnyben a nagyokkal szemben.
Az értékelésben szereplő 100 márka közül 43 amerikai, 12 kínai és hat japán. Svájcnak, Olaszországnak, Indiának és Németországnak négy-négy, Kanadának és az Egyesült Királyságnak három-három márkája van jelen a listán.

Az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján.
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
A helyi adók „általában” körülbelül 70 százalékkal nőnek, és bár ez az arány magasnak tűnhet, valójában az ingatlanok után fizetett összegek nem túl magasak, ha összehasonlítjuk őket más európai uniós országok ingatlanadóival – vélekedik Ilie Bolojan.
Megszűnik a „vakon” zajló bértárgyalás az Európai Unió egész területén: 2026 júniusától az álláshirdetésekben kötelező lesz feltüntetni a fizetési sávokat.
A román gazdaság 2025-ben a júniusban előrejelezett 1,3 százalék helyett mindössze 0,8 százalékkal növekedett – derül ki a Világbank Európára és Közép-Ázsiára vonatkozó legújabb elemzéséből, amelyet kedden tett közzé a nemzetközi pénzintézet.
szóljon hozzá!