
Fotó: Romániai határrendészet
A romániaiak többsége úgy véli, hogy a vásárlóerő tavalyi csökkenése után az életszínvonala romlani fog 2023-ban – derül ki az IRES felmérésének kedden közzétett eredményeiből.
2023. március 07., 11:562023. március 07., 11:56
Egy feketekereskedelem ellen küzdő civil szervezet, az ACTIV megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek háromnegyede (74 százaléka) gondolja úgy, hogy a drágulások miatt az embereket csábítani fogják az alacsonyabb feketepiaci árak. Ugyanakkor tízből három válaszadó – többségük alacsony végzettségű, fiatal férfi – nyíltan elismeri, hogy késztetést érez feketepiaci termékek beszerzésére.
A feketepiac iránt érdeklődők az Agerpres szerint
A kozmetikai ipar, a gyógyszeripar és a ruházati/cipőkereskedelem esetében a gyártókat, a futárszolgálatok és az alkoholipar esetében pedig a fogyasztókat okolják a romániaiak ezekért a jelenségekért.
A felmérésből kiderül az is, hogy
A megkérdezettek közel fele szerint az ukrajnai háború is jelentősen hozzájárult a feketekereskedelem növekedéséhez.
Az IRES telefonos felmérése 1044 fő megkérdezésével készült, a hibaküszöb 3,03 százalékos.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!