Magánbefektető bevonásával építtetnék meg a Brassó megyei hatóságok a vidombáki repülőtér terminálját, s a potenciális beruházók érdeklődését látva, Aristotel Căncescu, a megyei közgyűlés elnöke abban bízik, hogy 2016-ban meg is nyithatják a létesítményt a légi forgalom előtt.
2013. október 10., 21:252013. október 10., 21:25
Jelen pillanatban a kifutópályán dolgoznak, ezt már 10 százalékban ki is öntötték, s várhatóan jövő héten végeznek is a munkálatokkal. Az idén várhatóan kiírják a licitet az irányítótorony megépítésére is. Mint beszámoltunk, a nemzetközi repülőtér kialakítása az előzetes számítások szerint 60 millió euróra rúg majd. Ebből 12 millió eurót emésztett fel a kifutó kialakítása, az összeget a megyei önkormányzat állta saját költségvetéséből, s ők fizetik ki az irányítótornyot is. Căncescu egyébként csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy nincs remény arra, hogy egyhamar állami finanszírozást kapjanak a légikikötőre, ezért bíznak a magánszférában, nélkülük ugyanis nem tudják megépíteni a terminált.
A Román Élelmiszerbankok Szövetsége (FBAR) négy alapvető stratégiát javasol a háztartásokban keletkező hulladék csökkentésére.
Új turisztikai besorolás, a resort (üdülőhely) hivatalos létrehozásával tennék vonzóbbá az összetett, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, szállás mellett a helyszínen kikapcsolódást is biztosító romániai idegenforgalmi célpontokat.
A gázszámlák összege 2026 januárjában akár 30 százalékkal is magasabb lesz, mint az előző év azonos időszakában – derül ki egy elemzésből.
A kormány jóváhagyta az online számla (e-Factura) bevezetésének elhalasztását a vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyek (PFA) számára.
Tavaly 37 252 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,4 százalékkal többet, mint 2024-ben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Egy lehetséges regionális válság súlyosságától függően 0,5 banitól 4,5 lejig terjedő összeggel nőhet az üzemanyag ára Romániában, és a gázolaj esetében lesz nagyobb a drágulás mértéke – véli az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
Az állam számos módon felléphet a lakossági energiaárak csökkentése érdekében. Néhány lehetőséggel élnek is a romániai hatóságok, de nem mindegyikkel.
Újraindul a Tomata elnevezésű program: a mezőgazdasági minisztérium 2026-ban támogatást biztosít a fóliában és üvegházban termelő zöldségtermesztők számára. A Tomata programra pályázó gazdák jelentkezéseit február elejétől április közepéig várják.
Románia megyéinek csaknem háromnegyede a bruttó hazai termék (GDP) kevesebb mint 2 százalékával járul hozzá az ország bruttó hazai termékéhez a 2026-os évre vonatkozó becslések szerint, amelyekre az állami költségvetés alapul.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2025-ben rekordösszeget, 955 millió eurót fektetett be 37 romániai projektbe, ami jelentős növekedés a 2024-es 707 millió euróhoz képest – közölte csütörtökön a pénzintézet az Agerpres hírügynökséggel.
szóljon hozzá!