
2015. január 10., 20:172015. január 10., 20:17
A nagy előrejelzésekből természetesen a gasztronómia sem maradhat ki, év végén komoly magazinok foglalkoznak a különböző trendekkel, irányzatokkal, amelyek aztán befolyásolhatják a világ gazdagabb felének étkezési szokásait. Természetesen ezek között vannak olyanok, amelyekkel legfeljebb éttermekben lehet találkozni, de olyanokat is találni, amelyek egyre jobban terjednek azok között, akik megengedhetik maguknak, hogy figyeljenek arra, mit esznek.
Rögtön ide tartozik az egyre egészségesebb táplálkozás iránti fokozott érdeklődés. Nem új hóbortról van szó, az utóbbi években egyre erősödő törekvés, hogy egészséges dolgokat együnk. Állítólag újabb gabonafélék kerülnek majd a figyelem középpontjába, ezek között több gluténmentes. A finomított, fehér cukor kiváltására leginkább megfelelő édesítőszert is folyamatosan keresik. Idén a kókuszcukrot találják a legmegfelelőbbnek annak ellenére, hogy alacsonyabb glikémiai indexe nem megnyugtatóan bizonyított.
Az egészséges táplálkozás nem lesz elég, idén ennél sokkal nagyobb tudatosságot várnak el tőlünk. Nevezetesen azt, hogy a világra is, azaz a fenntartható fejlődésre is figyeljünk. Egyre nagyobb értékük lesz a helyi élelmiszereket árusító termelői piacoknak. Az igazán tudatosak arra is figyelnek, hogy lakóhelyüktől legfeljebb 50 kilométerre megtermelt terményeket és húsokat fogyasszanak. A levesek továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek, nagyjából mindegy lesz, miből készülnek, a lényeg, hogy legyen.
Az alapanyagok elkészítésében is megfigyelhetünk némi változást. Erősödik például az az irányzat, miszerint a húsok ízét nemcsak különleges fűszerekkel próbálják elérni, hanem lassú főzéssel is, hogy az ízanyagoknak legyen idejük kialakulni. A nagyon gazdag ízű húsok mellé pedig divatos lesz különleges ízű krumplipüréket kínálni. A pürésítés nem áll meg a köretnél, állítólag mindent lehet pürésíteni, illetve mindenhez lehet keresni egy olyan fűszert, amivel idáig nem volt megszokott párosítani az adott alapanyagot.
Mujadara
Hozzávalók: 25 dkg lencse, 20 dkg hosszúszemű rizs, 2-3 nagy fej hagyma, 3 dl + 2 ek napraforgóolaj, 2 tk őrölt római kömény, 2 tk őrölt koriander, ½ tk szegfűbors, ½ tk fahéj, 1 tk kurkuma, só
Elkészítés: a rizst száraz lábosban fehéredésig kevergetjük, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük, sózzuk, és addig főzzük, míg az összes folyadékot felissza. Felhasználásig lefedjük.
Az előző nap beáztatott lencsét puhára főzzük, leszűrjük. A hagymát vékony szeletekre vágjuk, és a forró olajba tesszük. Időnként megkevergetve addig sütjük, mígnem szép aranybarna lesz. (Az olajat félretesszük, más ételekhez felhasználhatjuk, finom hagymaízű.) Szűrőkanállal papírtörlőre szedjük.
Két evőkanál olajban a római köményt és koriandert pár percig pirítunk, beleöntjük a lencsét, a többi fűszert, majd végül a hagymát és a rizst is. Gyorsan összekeverjük, ha kell sózzuk, majd elzárjuk a gázt. Melegen és hidegen önálló főételként vagy salátaként is finom és laktató. Joghurtot kínálhatunk mellé.
Némi változás figyelhető meg a desszert-előrejelzéseknél is. Hátrébb szorulnak a roppant egyszerű, általában kevert tésztából készülő kekszek. Ennél kicsit kifinomultabb desszertekkel tudunk majd sikereket elérni, bár ha például gyömbérrel ízesítünk nagyjából bármilyen édességet, akkor már elmondhatjuk magunkról, hogy nagyon tudjuk, mi történik a gasztronómiában 2015-ben.
Az előrejelzések még a legmenőbb olajos magról is megemlékeznek, ez pedig nem más, mint a pisztácia. Nem a legolcsóbb, bár ha jó minőségűvel találkozunk, kétségkívül az egyik legfinomabb magról van szó.
A séfek kedvence állítólag a füstös íz lesz, így arra lehet számítani, hogy jövőre a világ menőbb éttermeinek étlapján elég gyakori szó lesz a „füstölt”. Az egzotikusabb konyhák közül idén a keletit követi vagy fedezi fel mindenki. Míg tavaly dél-amerikai ételt volt divatos főzni, most bármi olyat, amit közel- vagy távol-keleten esznek.
Az idei első recept ennek megfelelően egy arab lencseétel. Bár január elseje elmúlt, ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire kevés lencsét eszünk, holott nagyon sok ízesítést elbír, éppen ebben rejlik nagyszerűsége. A mujadarát az egész arab világban ismerik, kisebb eltéréssel készítik. Három fő összetevőjea rizs, a lencse és a sült hagyma. Ezen túl mindenki saját ízlése szerint fűszerezheti.
(egigeropaszuly.blogspot.com)
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!