Hirdetés

Tárkony a tésztában

Leopold Erika

2014. június 13., 22:332014. június 13., 22:33

Vendéglátóvá léptünk elő, a legváratlanabb pillanatokban érkezhetnek biciklis vendégek hozzánk, és ahogyan ismerem magunkat, szinte soha nem fogunk nemet mondani. Mostanában azon agyalok, hogy milyen ételeket főzzek, amelyek jellemzőek a magyar konyhára, és nem néznek ki túl riasztóan. Mert például a tojásos lecsó első látásra nem egy túl bizalomgerjesztő étel, de a rántással készülő főzelékek között is találni olyat, amit nem a szépségéért szeretünk.

A vendégek jellemzően Nyugat-Európából jönnek, sokan Franciaországból, az óceán partjáról indultak, és több hete, hónapja tekernek az EuroVelo 6-os bicikliúton. Ez az út is az Európai Kerékpárút Hálózat része, az egyike annak a 12 hosszú távú útnak, amely az Európai Kerékpáros Szövetség terve szerint átszelné Európát. Az utak teljes hossza több mint 60 000 kilométer, melyből több mint 20 000 kilométer már elkészült. Az EuroVelo utakat az egész kontinenst átszelő kerékpártúrákra tervezik, a már meglévő utak összekötésével. Természetesen ezeket az útvonalakat a helyi kerékpáros forgalomban is igénybe lehet majd venni. Az EuroVelo 6-os út viszonylag könnyű terepen halad, folyók medrében. Legnépszerűbb szakasza a Duna-mentén halad Passautól Bécsig, de gyönyörű a Loire-mente is, ahol kastélyok között biciklizhet az ember sok-sok napon keresztül. Az utak kiépítettsége országoktól függően változó, Magyarországtól nyugatra teljesen, attól kezdve szakaszosan létezik az út.

Tárkonyos-meggyes pite
Hozzávalók a tésztához: 1 csésze teljes kiőrlésű liszt, 1 csésze finomliszt, 1 ek cukor, 1 tk só, 170 g hideg vaj felkockázva, 1 tk almaecet, 5-8 ek jéghideg víz
Hozzávalók a töltelékhez: lekvár (nálam most meggy), 20-25 dkg meggy kimagozva, 3 ek keményítő, 3 ek cukor, 1 ek apróra vágott tárkony, egy tojássárgája, kevés tej
Elkészítés: a hideg vajat nagyjából elmorzsoljuk a lisztekkel, gyors mozdulatokkal összedolgozzuk a többi hozzávalóval, összegyúrjuk, és egy órát hűtőben pihentetjük. A töltelék hozzávalóit összekeverjük. A tésztát fél centi vékonyra kinyújtjuk, kis korongokat vágunk belőle. Valamilyen forma (muffin, tartlett, mini-gyümölcstorta) aljára teszünk egy-egy korongot, rákanalazunk egy kanál lekvárt, ráteszünk egy kicsit a töltelékből. Egy órára visszatesszük a hűtőbe. A széleit megkenjük a tejjel elkevert tojássárgával, majd 180 fokra előmelegített lerben 40-50 perc alatt megsütjük.

A biciklitúrások legtöbbször sátorral felszerelkezve indulnak útnak, de emellett létezik egy nagyon jól felépített, kölcsönösségi alapon működő honlap, a „warm showers” (meleg zuhany), amelyre szállást kereső és kínáló biciklisek regisztrálnak. A rendszer a kölcsönös bizalmon alapul, csak biciklisek használják, márpedig ők pontosan tudják, hogy több napos, hetes, hónapos tekerés közben, után mennyire jólesik a meleg étel, a zuhany és a tiszta ágynemű. Természetesen nincsenek elvárások, de aki már ült biciklin, az nagyjából tudja, hogy mi kell ilyenkor a vendégeknek. Az első kérdés érkezés után az szokott lenni, hogy étel vagy zuhany, aztán ha a vendég kifújta magát, elindul a tapasztalatok megosztása. Ráadásul az elcsigázott bicikliseket a „meleg zuhanytársaknál” szintén biciklisek biztatják, akiknél nyugodt körülmények között internetezhetnek és moshatnak is. Egyáltalán, egy este erejéig ismét embernek érezhetik magukat, nem turistának, ami egy ilyen hosszú út során időnként nagyon-nagyon jól tud esni.

A vendéglátó feladata is komoly, családunk férfi tagja például képes lemondani az idei foci világbajnokság kezdő meccséről is, mert pont akkor érkezik egy család, amely három éves kislányával végigtekeri az EuroVelo 6-ot. Hát erre az alkalomra próbáltam ki az alábbi pitét. Meggyes lesz, mert egyrészt most van a szezonja, másrészt azt Nyugat-Európában nem ismerik. A pite elég hagyományos tészta, kedvenc zöldfűszerem pedig a tárkony, ám ehhez képest magam is méltatlanul keveset használom. Ezen szeretnék az idén változtatni, így hát szórom mindenbe, amibe lehet. A megszokottól eltérő ételekbe is, azaz nem csak a raguba vagy salátákba. Hiszen, ha túl tudunk lépni azon, hogy a tárkony a sós ételek fűszere, akkor csodálatos világ tárul elénk. Próbálják ki különböző gyümölcsökkel, elképesztően izgalmas süteményeket, desszerteket alkothatunk! Következnek sorra a bogyós gyümölcsök, a barackok, a körték, a szilvák. Kísérletezzenek bátran! No meg biciklizzenek!

 (egigeropaszuly.blogspot.com)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés