
2013. szeptember 23., 19:032013. szeptember 23., 19:03
Szüleim már Kolozsváron születtek, ám bőven voltak olyan rokonok, akik nem hagyták el szülőfalujukat, így nyáron volt hová menni. Tele is vannak mindenféle élménnyel, közöttük jó néhány olyannal, amit már mi sem éltünk át. Édesapa történetei sokszor hihetetlennek tűnnek, a mai napig úgy hallgatom őket, mintha két évszázaddal korábban történtek volna. Míg édesapa határozottan emlékszik a nagy szilvalekvár-főzős bulikra, addig én soha nem vettem részt ilyenben. Tőle tudom, hogy ha megérett a besztercei szilva, összegyűlt az egész család, előkerültek a hatalmas rézüstök, tüzet raktak az udvaron, előkészítették, majd feltették főni a szilvát, és kezdődött a reggelig, másnap délig tartó mulatság. Mert a szilvát folyamatosan keverni kellett, és hogy az éppen soron lévő el ne aludjon a nem éppen túl izgalmas munka mellett, a többiek szórakoztatták. Jól fogyott a pálinka, hiszen a hideg ellen is védekezni kellett, egyre magasabbra hágott a jókedv. Ilyenkor a gyerekeknek sem kellett időben lefeküdni, addig maradhattak a felnőttek között, ameddig bírták. Bámulták a tüzet, a fortyogó lekvárt, izgultak, hogy oda ne égjen, miközben borzasztóan kíváncsiak voltak, hogy mi történne, ha mégis odaégne... Gyerekkoromban a legritkább esetben ettük csak úgy az üstben főtt lekvárt – nagymama féltve őrizte, kellett a derelyébe, hájas tésztába. Az utóbbi egy-két évtizedben már csak nagy ritkán kaptunk. Sok bajjal jár, ráadásul már nem volt gond a cukor beszerzése sem, azzal eltenni sokkal kényelmesebb. Egy ideig nem hiányzott, majd ismét elképzelhetetlen lett, hogy ne legyen itthon. Már nem derelye készül belőle, hanem a pörköltet ízesítjük vele. Kóstolás után mindenki megszereti!
Marhapörkölt szilvalekvárral
Hozzávalók: 0,5 kg marhahús, 2 hagyma, 1 paradicsom, 1 paprika, 1 csípős paprika, 3 dl bor, 1,5 tk darált kömény, 3 dl vörösbor, 2 ek szilvalekvár, só, bors, 4 ek olvasztott zsír.
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk. A húst kisebb kockákra vágjuk. A hagymát felkockázzuk, és a zsíron megdinszteljük. Amikor már puha, rátesszük a húst, és állandóan kevergetjük, ameddig levet ereszt, majd megszórjuk a köménnyel. Beletesszük a nagyobb darabokra vágott paradicsomot és a csípős paprikát. Lassú tűzön, fedő alatt, időnként megkevergetve, saját levében pörköljük a húst. Amikor már belemegy a villa (1,5-2 óra múlva), felöntjük a borral, sózzuk, és tovább főzzük fedő alatt. Amikor már majdnem kész, sózzuk. Ha a hús puhára főtt, ellenőrizzük, hogy elég sós-e, majd belekeverjük a szilvalekvárt és elzárjuk a gázt. Tarhonyával, puliszkával vagy főtt krumplival tálaljuk.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!