Hirdetés

Szerelem első kóstolásra: canelé

Leopold Erika

2014. március 01., 09:342014. március 01., 09:34

Vannak biztonsági süteményeim, olyanok, amelyekről tudom, bármikor, bárhol elkészíthetem őket, a siker biztos. Az egyik ilyen a canelé. Francia ez is, az úgynevezett „petit fours”, azaz „kis sütők” családjába tartozik, magyarán az aprósütemények rokona. Franciaországban pékségekben árulják, vásárolhatnak néhányat belőlük a munkába igyekvők, papírtasakban adják. Jó a franciáknak.

A canelének természetesen története is van, amelyet megőriztek hosszú évszázadokon keresztül. Büszkék rá, mint a családi kincsekre szoktunk lenni.

A canelé külseje alapján egyáltalán nem lehet következtetni arra az ízorgiára, amit kóstolás után tapasztalhatunk. Kicsi, sötét színű a karamellizálódott cukortól. Ehhez képest a belseje olyan, mintha nagyon vaníliás madártejből főztünk volna sűrű krémet. A külseje pedig arra emlékeztet, amikor a darázsfészkek kisültek, és a tepsi alján ott marad a legfinomabb része, a karamellizálódott cukros vaj, ami a tésztából kiolvadt.

Canelé
Hozzávalók: 5 dl tej, 5 dkg vaj + egy kevés a formák kikenéséhez, 2 tojás + 2 sárgája, 25 dkg cukor + egy kevés a formákba, 10 dkg liszt, fél deci rum, 1 rúd vanília (vagy egy kiskanál kivonat), 1 csipet só
Elkészítési mód: A tejet összemelegítjük a vajjal és a kikapart vaníliamagokkal. A tojásokat és a sárgákat kikeverjük cukorral – nem kell habosnak lennie. A tejet óvatosan a tojásokhoz öntjük, majd belekeverjük a lisztet a rumot és a sót is. Beleöntjük egy műanyag palackba és hűtőbe tesszük. Másnap a sütőt 200 fokra melegítjük. A formákat kikenjük puha vajjal és megszórjuk kristálycukorral – ettől lesz barna a canelé oldala. Az üveget jól felrázzuk, hogy az aljára telepedett liszt elvegyüljön a folyadékban, és háromnegyedik töltjük a formákat. Hatvan-hetven-nyolcvan percig sütjük, vagyis addig, ameddig a szélük már elvált a formától.

A canelé eredetéről is többféle legenda él, ötszáz év távlatából már senki meg nem mondja, melyik az igazi. Az egyik szerint apácák találták fel, miután rengeteg tojásfehérjét kaptak a helyi borászoktól, akik tojásfehérjével derítették a vörösborokat. Az apácák sűrű krémet készítettek, majd ezt addig sütötték, ameddig kívül megszilárdult, de a belseje krémes maradt.

Ma már úgy ismerik ezt az aprósüteményt, mint bordeaux-i specialitást, a vörösbor mellett ez is a helyiek büszkesége. Pedig viszonylag későn, a 20. század elején fedezték fel ismét, miután bő egy évszázadig a feledékenység homályába merült. A rum is az újrafelfedezés öröme után került bele állítólag, ilyennel az egyházi emberek nem éltek. Aztán a világháborúk idején ismét a háttérbe szorult, majd jöttek a nyolcvanas évek, amikor a bordeaux-i cukrászok elhatározták, hogy ezentúl csakis canelé de Bordeaux lehet a neve, minden más korábbi változat hibás.

Az igazi canelének persze adott formája is van, hogy könnyen megkülönböztethető legyen minden más petit fours-tól. Az eredeti rézből készül, amit méhviasszal kenegetnek ki, hogy ne ragadjon bele a tészta. Mára szerencsére egyszerűsödött a helyzet, kapható szilikon canelé forma, amivel igazán pofonegyszerű dolgunk van. Sőt, ha ez nincs kéznél, szilikon muffin formában is készíthetjük, csak erről hallgassunk, nehogy a franciák tudomására jusson, mert abból minden bizonnyal botrány lesz. A tésztát elkészíteni egyáltalán nem macerás, és túlzás nélkül 10 perc alatt össze lehet keverni. Csak arra figyeljünk, hogy alaposan hűtsük le, azaz egy éjszakára tegyük hűtőbe, ilyen krémes ugyanis csak akkor lesz.

 

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés