
2014. november 08., 11:402014. november 08., 11:40
Nem nagyon ismerek kiábrándítóbbat az ízetlen sütőtöknél. Persze az epertől, sárgabaracktól ugyanúgy el tudok szomorodni, ám könnyebb dolgom van: azonnal megkóstolhatok egy következő darabot. A sütőtöknél viszont ilyen nincs: ha egy darabot megsütöttünk, és az nem finom, akkor az egész sem az. Mivel megfigyeltem, hogy a kanadai sonkatöknek nevezett fajta sokkal gyakrabban kínál finom édes darabot, az utóbbi években szinte kizárólag azt vásároltam. Pedig emlékszem, tudom, hogy a kerek sütőtök, ha jó, akkor sokkal jobb.
Gyerekkoromban úgy tudtam, akkor lesz édes a sütőtök, ha megcsípi a dér. Azóta azt is tudom, hogy a fagy hatására a benne lévő keményítők lebomlanak és cukorrá alakulnak. Arra is fény derült: a finom sütőtökhöz az is szükségeltetik, hogy a tök érett legyen, amikor leszedik. Ez a nehezebb ügy, nem nagyon lehet ellenőrizni, főleg a nagy kereknél. Állítólag a körömpróba segíthet: az érett töknek annyira megkeményedik a héja, hogy nem tudjuk belemélyeszteni. Ha rajta van a szára, azt is meg lehet vizsgálni: az elszáradt, kórószerű szár érettségre utal.
Sütőtöktorta
Hozzávalók (23 cm-es formához) az alaphoz: 12,5 dkg keksz (valamilyen korpás, gabonás keksztől izgalmasabb lesz a torta), 7 dkg vaj
Elkészítés: az aprítógépben „ledarált” kekszet összekeverjük az olvasztott vajjal. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, és az aljára nyomkodjuk a vajas kekszmorzsát. Amíg elkészül a sütőtökös keverék, hűtőbe tesszük.
Hozzávalók a sütőtökös krémhez: 80 dkg sütőtök, 2 tojás, 10 dkg cukor, 1,5 dl tejföl, 1 dl tejszín, 2 púpozott tk őrölt gyömbér, 1/2–1/2 tk őrölt szerecsendió és fahéj, 1 citrom leve és reszelt héja, 2 ek keményítő
Elkészítés: a sütőtököt 200 fokos sütőben puhára sütjük, kikaparjuk a belsejét és összetörjük. A sütőt visszavesszük 180 fokra. Összekeverjük a cukrot, a keményítőt a fűszerekkel, és hozzáadjuk a sütőtökhöz. A tojásokat enyhén felverjük, hozzákeverjük a tejfölt, a tejszínt, a frissen facsart citromlét. Hozzáöntjük a sütőtökös masszához, és jól elkeverjük. A viszonylag híg keveréket ráöntjük a kekszes alapra, és 50-60 perc alatt megsütjük. Tűpróbát érdemes végezni. Tálalás előtt megszórjuk cukrozatlan kakaóporral vagy cukrozatlan tejszínnel, joghurttal kínáljuk.
Marad tehát a szerencse és a sonkatök, no meg az igazi, nagy kerek tök íze utáni vágyakozás. Merthogy a cukorral megszórt tököt nem szeretem, az épp olyan, mint például a cukros eper. A magam részéről a tököt leginkább sütöm, kivéve, ha valamilyen főtt ételbe kerül bele. Leggyakrabban curryt készítek belőle, de májjal is össze szoktam sütni. Van egy kedvenc fűszerkeverékem, az amerikaiaktól lestem el. Ők cukor helyett ezzel szórják meg, nemcsak a sütőből kiszálló illat lesz isteni, de a tök íze is. A fűszerhez 3 rész fahéjat összekeverek 2 rész őrölt gyömbérrel, 1/2–1/2 rész őrölt szerecsendióval, szegfűborssal és megszórom frissen darált borssal.
A fűszerkeverékes tök nagyon finom köretként is, tulajdonképpen szinte bármilyen húshoz. Az utóbbi néhány év nagy felfedezésének számított a tökös laskaszósz, illetve a tök-zsálya párosítás felfedezése. A vajas-zsályás tökpüré remek szósz spagettire vagy nudlira. A nudlit esetleg készíthetjük krumpli helyett sütőtökkel – ez esetben csak locsolgassuk a végén zsályás vajjal.
A sült tökhöz felvágom kisebb darabokra, fóliával bélelt tepsire teszem, hogy a kifolyó lé ne égjen rá a tepsire, és 200 fokon addig sütöm, míg a villa könnyedén bele nem megy. Állítólag két kilónál többet nem érdemes egyszerre sütni, mert a felszabaduló párában akkor már inkább fő, mint sül.
Másik kedvencünk az alábbi sütőtökös pite, ami egyszerűségében nagyszerű.
(egigeropaszuly.blogspot.com)
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!