Hirdetés

Sütésre érdemes szilva

Leopold Erika

2014. augusztus 23., 13:222014. augusztus 23., 13:22

Azt hiszem, ilyenkor nyáron a legsanyarúbb sorsa a gyümölcsök közül a szilvának van. Hatalmas a választék, többeknek mindjárt lejár a szezonja, nyersen inkább azokat fogyasztjuk. A szilvából szinte csak szilvás gombóc készül, vagy összegyűjtik pálinkának. Szilvát enni csak úgy önmagában alig jut eszébe néhány embernek. Szilvát enni ugyanis soha nem volt sikk, amolyan „pórias” gyümölcsnek tartották. Pedig hát túl azon, hogy a hamvas szilva kéksége gyönyörű, nagyon sok íze van a különböző fajtáknak: ha elkezdik tesztelgetni, csodálkozni fognak.

Arra, hogy a szilva is tud sokféle lenni, csak az utóbbi években döbbentem rá, gyerekkoromban valahogy kialakult az a családi nézet, hogy az igazi a besztercei, a többi fajtát el is lehet felejteni, nem érdemes foglalkozni vele. Szilvát soha nem vásároltunk, azt valahogy mindig kaptuk, nem is tudom honnan. A szomszédtól a ringlót, amit végképp lenézett mindenki. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a csúfneve. Ebből maximum lekvár készült, kevésbé élelmes gyerekeknek el lehetett adni barackként. Nagyon ritkán tettek el savanyúságnak ecetes szilvát, emlékeim szerint ehhez nagyobb szemű, kék szilvát használtak. Azt hiszem ez mostanában ismét divatba fog jönni, hiszen a gyümölcs-hús párosítások egyre szélesebb körben terjednek el. És végül a már említett gombóc, azt csakis beszterceiből. Nagymama gombócai mindig egyfalatosak voltak, a szilva körül alig volt tészta, ebből készített alkalmanként 100-130 darabot. Üstben lekvárt és pálinkát családon belül nem főztünk.

Emlékeimben nem is maradt meg más, mígnem néhány évvel ezelőtt megéreztem egy ízt. Sokszor megesik, hogy évtizedekig nem jut eszembe valami, aztán bekúszik egy kép, illat, íz, és mint egy krimiben, kezdem felgöngyölgetni, hogy mi is lehet az, amire emlékezni kezdtem. Ilyenkor anyukámat nyüstölöm, hátha neki előbb beugrik.

Szilvás kenyérlepény
Hozzávalók: 8 zsemle (vagy helyette kenyér), 1 l tej, 3 tojás, 15 dkg cukor (ebből öt dkg vaníliás) + egy kevés a szilvákra, vaj, nagyjából háromnegyed kg szilva, fahéj
Elkészítés: a szilvát kimagozzuk. A tojások sárgáját fehéredésig keverjük a cukorral, majd ráöntjük a tejet, és beleáztatjuk a félbevágott zsemléket. Kivajazunk egy tűzálló tálat. Az áztatott zsemléket kézzel átgyúrjuk, és a massza felét a tálba simítjuk. Rátesszük a szilvákat, és bőven megszórjuk fahéjjal, meg egy kevés cukorral. Erre tesszük a kemény habbá vert fehérjékkel összekevert massza másik felét. 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük.

Nos, amikor ez a szilvás dolog elkezdődött, semmi nem sietett a segítségünkre. Nem volt más választásom, mint elkezdtem ipari mennyiségben szilvás desszerteket készíteni. Mindent, ami szembe jött, akkor is, ha tudtam, hogy olyat biztosan nem ettem még. Abban bíztam, hogy előbb-utóbb megkóstolok valamit, ami egy kicsit közelebb visz a megoldáshoz. Míg végül egy képet láttam meg, ami csomó gyerekkori emléket felhozott, és végre eszembe jutott az akkorra már misztikusnak tűnő recept.

A valaha kóstolt legegyszerűbb édesség, ráadásul maradékok felhasználására született. Elég laktató, egy kiadós leves után felér a második fogással. Jól kiváltja a sokkal bonyolultabbnak tűnő lekváros buktát, fánkot, vagy kelesztett palacsintát. Ugyanakkor csinos, egyszemélyes tálkákban megsütve elegáns desszertként tálalhatjuk, vagy süthetjük kerek tortaformában, hidegen szépen lehet szeletelni. A szilvával és a fahéjjal ne spóroljunk. Azt persze mondanom sem kell, hogy annak idején kizárólag besztercei szilvából készült. Ha nagyobb fajtát vásárolunk, azt vágják négybe, hogy alaposan süljön át, a levét a kenyér tudja magába szívni.

Kipróbálhatjuk rozs- vagy félbarna kenyérrel, mindegyikkel más íze lesz.

 (egigeropaszuly.blogspot.com)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés