Hirdetés

Semmiből remeket

Leopold Erika

2013. június 07., 11:492013. június 07., 11:49

2013. június 08., 11:012013. június 08., 11:01

 

Amikor egy háziasszony azt mondja, hogy nincs otthon semmi, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy nem az olyan alapanyagokra gondol, mint például az olívaolaj, hagyma, fokhagyma, fűszerek, házi készítésű szószok, mártások, száraztészták, rizsek. Vagyis ezek mind „semmik”. Ebbe a kategóriába tartozik általában a mélyhűtő tartalma is, azaz például az olyan ínyencség, mint féltve őrzött halak, rákok, tenger gyümölcsei. Nálunk egész polc van a szekrényben, ahol a különböző olyan alkoholos italok állnak, amelyekhez nem lehet hozzányúlni, mert kellenek a főzéshez. Persze nem holmi olcsó, ihatatlan lőrék, hanem drága whiskyk, konyakok, borok. Egyszer érdemes lenne egy felmérést készíteni, hogy mi van otthon olyankor, amikor a háziasszony összecsapja a kezeit, és kijelenti, hogy bizony semmi. Nyilván egy kisebb hadsereg ellátására elegendő alapanyag kerülne elő.
Amikor tehát egy háziasszony azt mondja, hogy a semmiből kellett főznie, akkor senki ne lepődjön meg, ha a végeredmény egy nagyszerű, mások számára igazi különlegesség lesz. Az olasz háziasszonyok ezt különösen jól csinálják, nekik tényleg semmi más nem kell a spagetti mellé, mint olívaolaj és például csili meg fokhagyma. A végeredménnyel mindenki elégedett lesz.
Az ilyen egyszerű, kis semmiségekből nyaralás előtt érdemes összegyűjteni egy csokorral, főleg, ha nem fizetünk be ebédre. Ez sok helyen nem csak olcsóbb, de finomabb megoldást is jelent, a turistákra sok étteremben bizony elég szomorú sors vár. Szóval néhány egyszerű recept, egy kevés időráfordítás a tervezésre még otthon, és akkor napi 20-30 percnél nem vesz többet igénybe a család ellátása úgy, hogy mindenki kedvére valót ebédelhet.
Persze legegyszerűbb ezt a tengerparton megoldani, mert a halak, rákok és az egyéb tenger gyümölcsei adottak, sokszor egy-két zöld fűszernél, kevés citromlénél és néhány zsenge zöldségnél nem is kell több.
Az alábbi receptnek két változata is igen gyorsan elkészül, az egyikhez spagetti jár, a másikhoz elengedhetetlen a friss kenyér, amit a mártásba lehet tunkolni. Semmiképp se előfőzött rákot vásároljunk. A színéről lehet felismerni: az előfőzött rák rózsaszín, míg a nyers rák szürke.
Persze nem kell várni a nyaralásig, fagyasztott rákot már a legtöbb nagyobb bolt mélyhűtőjében lehet kapni. Ebédre, vacsorára vagy partira kitűnő választás. Bármelyiket készítjük, ne feledkezzünk meg a könnyed, behűtött száraz fehérborról.

(egigeropaszuly.blogspot.com)

Spagettis rák
Hozzávalók: 4-6 db frissen pucolt vagy kiolvasztott rák személyenként, 4 ek olívaolaj, 6 gerezd durvára vágott fokhagyma, 1 csilipaprika, 2 dl száraz fehérbor, 2-3 dkg vaj, 9-12 dkg spagetti fejenként.
Elkészítés: A felforrósított olívaolajban 5-6 percig kevergetjük a fokhagymát és a két-három darabba vágott csilit, majd kivesszük a paprikát, beletesszük a rákot, felöntjük a fehérborral, és 6 percig forraljuk. A rákokat kivesszük, melegen tartjuk, a mártást addig forraljuk, míg besűrűsödik, majd beletesszük a vajat. Közben megfőzzük a spagettit, szedünk rá a mártásból, és ráhelyezzük a rákot. Azonnal tálaljuk.

Fokhagymás rák
Hozzávalók: személyenként 5-6 db nagy, kiolvasztott vagy frissen pucolt rák, 2,5 dl olívaolaj, 6 dkg vaj, 6 gerezd durvára vágott fokhagyma, csilipaprika ízlés szerint. A tálaláshoz: egy nagy csokor petrezselyemzöld, egy citrom. A mártogatáshoz: friss kenyér.
Elkészítés: A vajat, olajat, fokhagymát és a csilit nagyobb hőálló edénybe tesszük. Betesszük a 200 fokra előmelegített lerbe, kb. 6 percig melegítjük (a vajnak el kell olvadnia). A megszárított, megpucolt rákokat óvatosan beletesszük, és további
7-8 percre visszatoljuk, míg rózsaszínre sülnek. Friss, aprított petrezselyemmel megszórjuk, citromgerezdeket adunk mellé, és friss kenyérrel, valamint sok szalvétával tálaljuk.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés