Saját gasztrománia

Nem titok: soha nem voltam egy konyhatündér típus, most sem vagyok az. Sőt, az elején még a konyhát is elkerültem, hacsak tehettem. Most sem időzök hosszasan ott, csupán annyit, amennyit feltétlenül muszáj. Az sem titok, hogy a kezdetek kezdetén nem sikerült egyből minden étel, sőt, elég gyakran megfordult az edényeim körül Kozma Jani is. Tudják, ő az a fickó, aki mindig felelőssé tehető, ha odaKOZMÁL az étel, azaz odaég. Ám, amint teltek-múltak az évek, rám ragadt ez-az, meg otthonról is eléggé tisztességes „ellátmánnyal” engedtek utamra a főzés terén; ráadásul mindig is érdekeltek az új ízek, új eljárások, vagyis szerettem a főzésről csevegni, ha volt kivel. Aztán az évtizedek múlásával rájöttem, mennyire jó kikapcsolódás a főzés a napi stressz után, egyre újabb ételeket, eljárásokat kezdtem kipróbálni és mire felocsúdtam, azon kaptam magam, hogy mind a gyermekeim, mind a barátaim arra biztatnak, hozzak létre egy főzős blogot. Létrehoztam tehát az internetes főzőnaplómat, erre még több ismerősöm lett, nagyon sok közülük olyan, akivel életemben nem találkoztam, de csereberéljük a recepteket, tanácsokat kérünk egymástól. Hát így lettem gasztromániás, mert a gasztronómustól még messze állok. De visszatérve azokra az ismerősökre, akikkel a virtuális térben vagyok kapcsolatban. Velük az is előfordul néha, hogy egyik-másik „előbújik” a „virtuális álca” mögül, és felfedi kilétét a tényleges világban is. Ezért nem lep meg, ha néha ismeretlen emberek szólítanak le az utcán tanácsomat kérve sütés-főzés témában. Érnek ám meglepetések ilyenkor, mert sokszor kiderül: ami nekem nagyon is egyértelmű, másoknak ugyanaz lehet bonyolult. Így jártam a minap is, amikor a piacon egy fiatal asszonyka megkérdezte, hogy én mit kezdek a húslevesben főtt hússal. „Megesszük azt is, mert még annyira gazdagok nem vagyunk, hogy kidobnánk a kutyáknak” – mondtam viccesen a hölgynek, mire ő visszakérdezett: „De mit készít belőle, mert én csak franciasalátát szoktam, de azt nagyon unja már a család.” „Készítsen mellé szószt vagy mártást és egy kis rántott krumplival kitűnő második lesz belőle a húsleves mellé” – vágtam rá gondolkodás nélkül. Kerekre nyílt erre a hölgy szeme, és kétségbeesetten kérdezte, hogyan kell azt készíteni, mert ő úgy tudja, nagyon bonyolult, csak a franciák szoktak ilyeneket főzni. „Bonyolult a ráksúly!” – vágtam rá hirtelen, aztán elmagyaráztam, hogy a nagymamája bizonyára sokat nem gondolkodna azon, hogyan készítik a franciák a mártást, hanem egy-kettőre kevés lisztet pirítana egy kis vajon vagy olajon, aztán azzal ízesítené, ami épp keze ügyében akad. Ha lenne friss gyümölcs, akkor azzal, ha nem, akkor a tavaly eltett uborkával és ebben az időszakban bizonyára kaporból vagy friss tárkonylevélből készítené a mártást vagy szószt. Ám, mivel kedves facebookos ismerősömnek sem volt ez egyértelmű, inkább leírom a receptjét, ahogy én szoktam készíteni. Egy dologra azonban felhívnám a figyelmüket: Kozma Janira vigyázzanak! Semmiképp ne engedjék a szószos edény közelébe!

Tárkonymártás
Hozzávalók: 2 evőkanál napraforgóolaj, 2 evőkanál liszt, 2 kiskanál cukor, maréknyi friss tárkonylevél vagy púpozott evőkanálnyi ecetes tárkony, 1 pohár marhahúsleves, só, tárkonyecet, tejföl
Elkészítés:a tárkonylevelet leszedjük a száráról, és apróra vágjuk. Ha ecetes tárkonyból készítjük, akkor csak felaprítjuk a leveleket. A cukrot egy kislábosban világosra pirítjuk, felöntjük egy pohár vízzel és felolvasztjuk. Az olajon a lisztet addig pirítjuk, míg hólyagozni kezd, hozzáadjuk a tárkonyt, összekavarjuk és felöntjük egy pohár hideg húslevessel. Hozzáadjuk a felolvasztott karamellt, és még annyi vizet, hogy selymes mártást kapjunk. Sóval és tárkonyecettel ízesítjük, majd folytonosan kavargatva sűrűre főzzük és ízlés szerint tejfölt kavarunk bele.