Hirdetés

Ribizli, sorrendben a következő

Leopold Erika

2014. június 20., 20:372014. június 20., 20:37

 

Három héttel korábban érik minden, csomó olyan gyümölcs egyszerre, ami különben nem szokott. A meggyszezonnak szinte vége, lehet kapni málnát, ribizlit, egrest, sőt, korán érő sárgabarackot is. Mióta a százéves nagyapám megnyugtatott, hogy ilyen már máskor is előfordult az elmúlt 100 évben, különösebben nem aggódom, de tény, hogy észnél kell lenni, ha az ember mindenből szeretne enni, eltenni, esetleg még valamit készíteni is.

Lekvárból keveset főzök, éppen annyit, hogy jövő tavaszig elfogyjon. Vannak gyümölcsök, amelyekből mindig kerül a fagyasztóba is: eper, málna, ribizli mindenképpen, hogy télen is legyen a tortákhoz. Arról nem is beszélve, hogy ezekből annyit kell enni, amennyivel egy évre előre jól lakunk. Jól esik a bíbelődés is, amivel az előkészítés jár, az, hogy gyakorlatilag egyenként a kezembe veszek minden gyümölcsöt, értéket ad ez a lekvárnak, tésztának. Az, hogy éppen mi készül a friss gyümölcsből, szinte évről-évre változik. Valami mindig a szemem elé kerül, amit kicsit megváltoztatok, a mi ízlésünkhöz igazítom, és aztán sütöm a végtelenségig. Azaz két-három hétig, ameddig a szezon tart.

Az is évente alakul ki, hogy éppen melyik gyümölcs lesz a kedvencem. A feketeribizli mindig, idén most éppen a meggy, de ha lenne erdei málna, szinte biztos, hogy azt kiáltanám ki a legkedveltebbnek. Mindenesetre az mindig eszembe jut, mekkora mázlim van, hogy Európának ebben a felében születtem, hiszen így viszonylag könnyen hozzájutok ezekhez a remek gyümölcsökhöz. Mert például tőlünk nyugatabbra már a meggyet sem ismerik, arról nem is beszélve, hogy a ribizli, egres, málna, áfonya kisebb vagyonba kerül. Ez utóbbi kettőből ráadásul csak a termesztettet ismerik, így fogalmuk nincs az embereknek, hogy milyen az igazi, azaz a vadon termő málna és áfonya íze, illata, aromája.

Ribizlis pite
Hozzávalók a tésztához: 10 dkg liszt, 3 dkg cukor, negyed teáskanál só, 7 dkg jéghideg vaj
Elkészítés: a lisztet összekeverjük a cukorral és a sóval, a vajat darabokra vágjuk és az egészet gyors mozdulatokkal összedolgozzuk. Egy kis tepsibe alaposan belenyomogatjuk, és 170 fokra előmelegített lerben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.
A tetejére: 10 dkg cukor, 6 dkg liszt, negyed teáskanál só, 3 tojás, 25 dkg feketeribizli (vagy más, savanykás gyümölcs)Elkészítés:
a gyümölcsöt összeturmixoljuk. A cukrot összekeverjük a gyümölccsel, meg a sóval. Belekeverjük a lazán felvert tojásokat és a lisztet. A tésztára öntjük, és további húsz percig sütjük. Hidegen szeleteljük

Idén a citromos pite volt a kedvenc tésztánk alapja, ami általában egy vékony omlós tészta alapot jelent, rajta sült citromkrémmel. Lehet kerek, ebből létezik egyszemélyes tartlette és nagyobb tarte, vagy lehet négyszögletes, ez utóbbit apró kockákra vágják, egy szelet egy falat. Különböző formái szinte az egész világon megtalálhatóak, bár látszólag úgy tűnhet, hogy a legtöbb egyforma – leszámítva azt, hogy a tetejére néha rásütik a tojáshabot, máskor meg nem –, bár természetesen szinte családonként létezik egy féltve őrzött, titkos recept.

A citromos pitét változtattam át meggyes, illetve ribizlis pitévé. A citromot cseréltem le valamilyen savanykás gyümölccsel, így született meg a saját, ha úgy tetszik erdélyi, ribizlis pitém, ami nem csak elképesztően finom, de gyönyörű színű is. Ha magunknak készítem, soha nem passzírozom át, én szeretem, ha a fogaim alatt ropognak a magok.

Más gyümölccsel is lehet próbálkozni, a lényeg, az, hogy valamennyire savanykás legyen, a cukrot pedig mindig a savassághoz kell igazítani.

 (egigeropaszuly.blogspot.com)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés