Hirdetés

Örömkertészkedés a város közepén

Ki ne emlékezne a rendszerváltás előtti, blokkok körüli kis kertekre? Sajnálkozva néztük le az egész nyáron kapálgató, kertjüket művelő embereket, ilyen-olyan jelzővel illetve őket.

Leopold Erika

2013. május 10., 23:112013. május 10., 23:11

Ez a fajta „földművelés” időközben divatos lett a világban is. Közösségi kertészkedésnek hívják, és mindenhol művelhető, ahol egy akkora szabad terület áll szabadon, amin elfér egy palánta.

A mozgalom jó pár éve hódít szerte a világban, az afrikai városkáktól a metropoliszokig. A cél változó: van, ahol csak úri huncutságból termelnek az emberek, van, ahol a megélhetést jelentik ezek a kis kertek. Van, ahol így teszik széppé, élővé az elhagyott telkeket, és van, ahol nagyítóval keresik a bármilyen kicsi, üresen álló, de beültethető területeket. Magyarországon az elmúlt két-három évben jelentek meg az első közösségi kertészek, azóta Budapest különböző pontjain egyre másra nyílnak az újabb és újabb kertek. Az alapelv ugyanaz: ott, ahol üresen áll egy telek, megkeresik a tulajdonost, legyen az az állam, az önkormányzat vagy magánszemély, és ha beleegyezik, szerződést kötnek vele. A háttérben általában egy-egy civil szervezet áll, a parcellákra pályázni kell. A sikeres pályázók minimális összeg befizetése után egy évig kedvükre művelhetik a földet. A pénzért szerszám, locsoló, víz és szaktanácsadás is jár, azaz a közösségi kerteket nem a haszonért működtetik, hanem azért, hogy mindenkinek jó legyen. Hatalmas hozam nem várható, de azt a 4-5 étkezésre elegendő paradicsomot, paprikát egészen biztosan mindenki a legnagyobb kincsként kezeli. Az elsődleges haszon nem ebben mérhető, hanem a közösség építő erejében, abban, hogy városi emberek kerülnek közel a földhöz. A teremtésről szól ez, arról, hogy a napi 10-12 órát irodában ülő emberek előtt megnyílik egy teljesen más világ.

Bár sokan életükben először kerülnek kapcsolatba a földműveléssel, a feladatot teljesen komolyan veszik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint néhány adat: 2010-ben New-Yorkban közel 500 közösségi kert volt, jelentős részük együttműködött egy közeli iskolával. Los Angelesben 70 kert megművelésében 3900 család vesz részt. Detroit összképét ma már a pusztuló épületek és a közösségi kertek határozzák meg. Ott, ahol a munkanélküliségi ráta az országos átlag kétszerese, a lakosság a kertészkedésbe menekült. Itt a legnagyobbak a közösségi kertek, városszerte mintegy 1200 található. Elkeríteni sem kell őket, a lakosság vigyáz rájuk. Etiópiában az önkormányzatok adományozzák a földeket, hogy a HIV fertőzött nőket érintő háztartásokat ezzel is segítsék. A kertészkedés nem csak a teljes elszegényedéstől menti meg ezeket a családokat, hanem csökkenti az őket ért hátrányos megkülönböztetés mértékét is. Akinek a közelében nincs közösségi kert, az egy másik divatirányzatnak hódolhat: a balkonláda-kertészet mostanában szintén feljövőben van. Az embereknek egyre inkább igényük van arra, hogy valamit saját maguk állítsanak elő. Adott esetben egy kevés rukkola, metélőhagyma, petrezselyem, koktélparadicsom is nagy örömöt tud jelenteni, balkonládát pedig szinte mindenhova lehet telepíteni.

Persze egy ilyen kertben ilyenkor még nagyon kevés növény található, ezek is leginkább fűszernövények. Ám néhány fűszer már elég ahhoz, hogy illatos reggelit varázsoljunk az asztalra. Attól, hogy saját termelésű hozzávalókat tartalmaz, nagyon megnő az értéke adott esetben egy omlettnek is. Ez persze csak alaprecept, bátran lehet kísérletezni. Spenóttal, medvehagymával, turbolyával, ilyenkor spárgával vagy ami éppen akad otthon. Hidegen előételnek is finom, ebben az esetben a végén ne kenjük meg vajjal.

(egigeropaszuly.blogspot.com)

 

Omlett a teraszról

Hozzávalók: 6-8 tojás (személyenként 2-3), tárkony, turbolya, petrezselyem, metélőhagyma, 3-5 dkg vaj, só, 5-10 dkg sajt (elhagyható)

Elkészítés: A fűszereket apróra vágjuk. A tojásokat felverjük, belekeverjük a fűszereket, a reszelt sajtot, sózzuk. A vaj egy részét felolvasztjuk, ráöntjük a tojást, és kevergetés nélkül megsütjük mindkét oldalát. Kicsúsztatjuk a serpenyőből, óvatosan feltekerjük, és megkenjük egy kevés vajjal.

 

 

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés