Örmény kalmárok édessége

Dalauzi
Hozzávalók: 1 csésze folyékony havasi méz, 1 csésze mák, 3 csésze dió
Elkészítés: a diót apróra vágjuk, a mákot ledaráljuk. Egy vágódeszkát bevonunk, egy tálcát pedig kibélelünk sütőpapírral. A mézet egy nagy lábosban folyamatosan kevergetve addig forraljuk, amíg hideg tányérra cseppentve a mézcsepp nem terül szét, hanem gömb alakban megmarad. Ezzel egyidőben egy másik kisebb lábosban, többször is megkavarva, felforrósítjuk a mákot, majd a karamellizált mézhez keverjük. Rövid ideig még együtt forraljuk a mézes-mákos masszát, majd hozzáadjuk a diót is, és jól összedolgozzuk az egészet. Omlós diós-mákos masszát kell nyernünk. A forró diós-mákos masszát a sütőpapírral bevont deszkára borítjuk, majd vizes tenyérrel egyenletes vastagságú téglalappá formázzuk. Amikor a dalauzi langyosra hűlt, éles, vízbe mártott késsel tetszés szerint négyzetekre vágjuk és a sütőpapírral bélelt tálcába tesszük. Miután teljesen kihűlt, fogyasztható.Figyeljünk arra, hogy a mézet ne pirítsuk túl, mert kemény, élvezhetetlen lesz a dalauzi!

Gyermekkorom kedvenc édessége volt a dalauzi, amit szüleim mindig Gyergyószentmiklósról a szombati piacról hoztak. A dalauzit egy kedves örmény néni árulja a piacon, de néha lehet venni a Gimnázium utca sarkán lévő Hóvirág cukrászdában is. Aztán a gyermekkorral együtt eltűnt a dalauzi is az életemből. Felnőtt koromban már hiába kerestem a piacon a kedves örmény nénit, és a Hóvirág cukrászdában sem emlékezett már senki erre a finom édességre. Nagyon örültem viszont annak, hogy Gergely Éva szakácskönyvében megtaláltam a dalauzi leírását. Szomorúan tapasztaltam viszont, hogy nem lett olyan állagú, amilyenre emlékeztem még gyermekkoromból. A harmadik sikertelen próbálkozás után döntöttem úgy, hogy érdeklődöm idős örmény néniknél: mit rontok el? Kiderült, a méz temperálásában rejlik a titok, csupán addig szabad forralni, amíg tányérra cseppentve összeálló gömb lesz, de még nem üvegesedik. Utána pedig arra is figyelni kell, hogy a mák ne hűtse le a mézet, mert akkor nem áll össze a dalauzi. Az örmény néniktől azonban megtudtam egyebet is, többek közt azt, hogy hajdanán ezt az édességet nem a gyerekek fogyasztották, hanem főleg a férfiak. A dalauzi ugyanis az örmény kereskedők, kalmárok kedvenc édessége volt, amit üzleti tárgyalások alkalmával fogyasztottak, és igencsak megszólták azt a kalmárt, aki „még dalauzival sem kínálta meg” tárgyalópartnerét. A dalauzi tehát a sikeres üzleti tárgyalás záloga volt, és asztalra került minden sikeres üzletkötés alkalmával. Azonban az is üzenettel bírt, ha nem volt dalauzi az asztalon. Magyarán, ha az örmény kalmár nem várta dalauzival potenciális ügyfelét, az akár azt is jelenthette, hogy nem óhajt üzletet kötni vele.