Hirdetés

Mitől székely a székelygulyás?

Jánossy Alíz

2015. március 22., 17:592015. március 22., 17:59

 

Székelygulyás
Hozzávalók: 1 kg aprókáposzta,vagy szálasra vágott fejes káposzta, 70-80 dkg borjúcomb, 2 fej hagyma, só, bors, pirospaprika, 2 evőkanál sertészsír
Elkészítése: a káposztát hideg vízben átmossuk, hogy veszítsen sósságából, de savanyúsága megmaradjon. Egy lábosban zsírt olvasztunk és a káposztát, időnként kevés vizet töltve alá, lassú tűzön puhára pároljuk. Közben egy másik edényben üvegesre dinszteljük a felaprított hagymát, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a kockára vágott borjúhúst és ezt is, időnként kevés vizet adva hozzá, fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk. Közben sózzuk és borsozzuk. Amikor mind a káposzta, mind a hús puha, a nagyobbik edényben összetöltjük a kétféle ételt, összekavarjuk és még negyed órát együtt főzzük. Tejföllel tálaljuk.

 Milyen ételt is ajánljak így március idusán, hogy ünnepi alkalomhoz illő és korhű legyen. Elsőre a Jókai-bableves jutott eszembe, na meg a hadgyakorlatos babgulyás, amit a gyergyói hagyományőrző huszárok tábori szakácsa igencsak ízletesre készít. Aztán rátévedt a tekintetem a káposztáshordóra, benne az árválkodó jókora káposztafejjel. „Megvan!” – kiáltottam fel önkéntelenül és már vettem is ki a hordóból a jókora káposztafejet, aminek leveleit óvatosan lefejtettem, leormóztam, egymásba göngyölve szép hajszálvékony szálasra megvágtam. Míg ezzel foglalatoskodtam, és míg vártam, hogy megolvadjon a fagyasztóból elővarázsolt kockára vágott borjúhús, volt időm elmélázni azon, mitől is székely a székelykáposzta, illetve székelygulyás, de azon is, hogy mi köze ennek az ételnek márciushoz és az 1848-49-es szabadságharchoz. És mitől gulyás?! Nos, a legelterjedtebb verzió szerint azért székely, mert a székelyek találták ki. A szakácsszakma ellenben úgy véli, ez a népszerű káposztás étel Petőfi Sándor barátjához, Székely József vármegyei főlevéltároshoz kötődik. Történt ugyanis, hogy egy alkalommal későn tért be a költő a barátjával az egyik étterembe, ahol már nem volt kész étel az éhes vendégeknek, csupán egy kis maradék párolt káposzta és pörkölt volt az edényekben. Egyik étel sem lett volna elég a barátnak, ezért Székely József kérésére a vendéglős összeforralta a kétféle ételt és pompás vacsorát tálalt vendégeinek. A költőnek azonban annyira megtetszett az új étel, hogy másnap már Székely-féle káposztaként kérte a vendéglőstől. Helyszínek tekintetében több változat van, ám abban mindenki egyetért, hogy Petőfi Székely nevű barátjának az ötletére rotyogtatták össze a káposztát a pörkölttel. Kérdés marad azonban: mitől gulyás? Nos, szerintem vélhetőleg attól, hogy az első változat borjúpörkölttel készült. Édesanyám is mindig mondja, hogy borjúhússal az igazi, noha ő is, én is, sőt még sokan készítik sertés- de akár birkahúsból is. Tény, hogy ez az étel valamikor az 1800-as évek végén terjedt el, bár nem tesz említést róla az akkoriban élt Dobos C. József, a magyar gasztronómia atyja. Tíz évvel később Zilahy Ágnes könyvében megtaláljuk. Igaz, ő sertéshússal ajánlja.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés