Misto: igényes új olasz hely Temesváron

Ha az emberiségnek marad még annyi ideje, hogy korunkat kultúrtörténészek is értékeljék, előbb vagy utóbb valaki papírra fogja vetni: az ezredfordulós évek meghatározó értéke a hatékonyság volt. Az a hatékonyság, melynek jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. És aminek vitathatatlan hiányossága, hogy sem a szép, sem az igaz, sem pedig a jó nem hatékony – ellentétben a csúnyával, az igaztalannal és a rosszal, amelyek ráadásul nyereséggel is kecsegtetnek a mindennapi életben – írta Alkonyi László bő másfél évtizede, 2000-ben, a Borbarát őszi számának előszavában.

S mennyire igaza volt.

A hatékonyságmániás profitközpontúság az oka a társadalmi problémák egész sorának, a kereskedelmi televíziók lejtmenetéből eredő közbutulástól a közerkölcs romlásán át az elszegényedésig. Egy okkal több, hogy tiszteljük azokat, akik saját profitszempontjaikat háttérbe tolva értéket mutatnak fel. Középszerű alapanyagból középszerű ételeket adni dohányfüstös étteremben, az igénytelen átlagot kiszolgálni: ez az, ami leginkább profittal kecsegtet manapság. Minőségi alapanyagokat használni, amikor egy szűk kisebbség képes csak azt értékelni, s annak csak egy része hajlandó megfizetni is azt, a közönséget nevelve kíméletesen, kreatívan elkészíteni az ételeket nagyon is értékelendő dolog ma, amikor tömegek isszák a félédes vörös lőrét, eszik átsütve a bélszínt, tonhalat vagy lazacot és a roppanós zöldségről azt hiszik, hogy nyers, miközben túlfőve esznek szinte mindent.

Ilyen étterem Temesváron a mediterrán ízekre alapozó Misto a Savoyai Jenőről elnevezett utcában. Igényes, elegánsan lezser, hangulatos, otthonos a beltér, igényes az étlap, az alapanyagok és a konyha. A hely megalapításától tilos a dohányzás, ami persze természetesnek tűnhet, de sajnos mifelénk messze nem az. Hála Istennek, mire e méltatásnak beillő kritika megjelenik, ez már vélhetően nem lesz probléma – abban az esetben legalábbis nem, ha a jogalkalmazó szervek komolyan veszik a vendéglátóipari egységekre vonatkozó dohányzási tilalmat.

Elég rápillantani a hely Facebook-oldalára ahhoz, hogy lássuk, itt nem törődnek az elmúlt fél évszázadban meggyökeresedett kulináris sémákkal, a képekről is átjön, hogy üde, friss, fantáziadús konyhát visznek és szépen tálalnak. Az olasz konyha klasszikusai dominálnak az étlapon, rizottók, pasták – értékeltük, hogy a penne, spagetti, papardelle mellett van ravioli is, amit, ha helyben készítenek (és ennek itt jó esélye van) – akkor sokkal nagyobb kihívást jelent a konyha számára. Emellett kínálnak klasszikus pubos ételeket, hamburgert, tortillát, angus steakeket és népszerű nemzetközi salátákat.

Rendeltünk töklevest, ami a napi menühöz tartozott, spárgás lazacot, hamburgert zöldségchipsszel, sült krumplival, panna cottát, valamint canollot, ezt a szicíliai izgalmas és Budapesten legalábbis egyre népszerűbb desszertet. A leves korrekt volt, a lazacot kíméletesen készítették el, kis pörzs nem ártott volna, de így is messze átlag feletti volt, a spárgát nem főzték túl, a fogást összességében élvezetesnek találtuk. A hamburger is kifejezetten jó választásnak bizonyult, a legjobbak közé tartozott, amit a tágan értelmezett Erdélyben ettem. A hasábburgonya nem volt mirelit, a gombából, répából, zellerből, krumpliból álló zöldségchips, amit az előbb említett hasábburgonyával együtt mini-fritőzkosárkában hoztak ki, kifejezetten jó kísérője volt főételeinknek. Ízlett a panna cotta is, kézműves áfonyalekvárt adtak hozzá, friss gyümölcs coulis-nak jobban örültünk volna (mondjuk málnából), de így is nagyon jó volt, a canollo pedig verte mindazt, amit eddig ebben a műfajban ettem.

Az itallap is korrekt, fejleszthető ugyan, de túlmutat a szokványos kommerszkínálaton, legyen szó sörökről (tartanak Hobgoblint, Spitfire-t, Oyster Stuot-ot és Paulaner búzasört is), borokról (az itallapon szereplő tételek tekintélyes részét a helyi PetroVaselo nevű, igen korrekt pincészet szállítja, tartanak néhány kiemelkedő pezsgőt is) vagy töményekről (kapható például 12 éves Glenlivet single malt skót whiskey is).

Aki épp a volán mellől ült be enni, annak sem kell valami nagyipari, üdítőnek csúfolt egészségtelen borzalmat innia, szép a limonádéválaszték – ezt is teszteltük, remek volt mindkét rendelt változat –, készítenek frissen facsart gyümölcsleveket, s mindenki kap fahéjas vizet a ház részéről, ami nagyon szép gesztus, hiszen bizonyára sokakat arra ösztönöz, hogy italra már ne költsenek. Az árak értékarányosak, a kiszolgálás kifogástalan.

Összességében leszögezhető, hogy nagyon jó hely nyílt Temesváron a múlt évben a város szívében, sok sikert és sok vendéget kívánunk neki.