Konyhai portya Törökországban

Nyársonsült borjú grillezve
Hozzávalók: 50 dkg borjúcomb, bors, majoránna, 2-3 kanál olívaolaj; illetve 1 húsos zöldpaprika, 1-2 piros kápiapaprika, 2 nagy fej fehérhagyma.
Elkészítés: a borjúcombot kb. 2x2 centiméteres kockára vágjuk, borsozzuk, megszórjuk majoránnával, meglocsoljuk olívaolajjal, összeforgatjuk, és legalább 48 órát hűtőben érleljük, de nyugodtan hagyhatjuk a pácban 3-4 napig is. Amikor grillezésre kerül a sor, előbb paprikákat és hagymát pucolunk, amit hasonló méretű kockára vágunk, mint a húst, majd a zöldségféléket a hússal felváltva nyársra tűzzük. Ha előkészítettük a nyársakat, grillrácson minden oldalán piros ropogósra sütjük és a tányérban sózzuk. A nyársról lehúzva petrezselyemzöldes hagymával és párolt rizzsel tálaljuk. A petrezselyemzöldes hagymához egyszerűen kockára vágjuk a hagymát, a petrezselyemzöldet nagyobb darabokra aprítjuk és összekeverjük – ízlés szerint tehetünk rá pici sót, esetleg olívaolajat.

Nyáriasra fordult az időjárás és ezzel egyidejűleg elérkezett a bográcsozások, grillezések időszaka is. S ha már itt tartunk, szóvá kell tennem, hogy bár nagyon sokféle hús és zöldség grillezhető, ha grillpartira kerül sor, mégis nagyon szegényes a választék. A grillfelhozatal ugyanis kimerül a flekkenben és az egyes vidékeken „csóré kolbászként” emlegetett miccsben, pedig ugyanabból az alapanyagból egy kis zöldséggel isteni nyársak is készíthetők, ráadásul a miccshúst másként fűszerezve némi „izgalmat” is csempészhetünk a partiba.

Azt már említettem korábban, hogy szívesen csevegek bárkivel sütés-főzés témában, arról viszont nem beszéltem, hogy ez a késztetésem annyira erős, hogy hajlandó vagyok éttermek konyhájába is bekopogni egy-egy jó receptért. Ráadásul megteszem ezt bárhol, függetlenül attól, hogy beszélem vagy sem a szakács anyanyelvét. Nos, évekkel ezelőtt Törökországban, egészen pontosan Antáliában jártam „küldetésben”, ötcsillagos szállodákat látogattunk, végén pedig riportban számoltunk be az ottani élményeinkről. Így történt, hogy az egyik szálloda éttermében igen finom grillezett borjúhúst szolgáltak fel ebédre különleges salátával, ami egyszerűen petrezselyemzöldből és kockára vágott hagymából állt. Ez utóbbit könnyen megfejtettem, talány volt viszont számomra a kockára vágott grillezett borjúhús, annál is inkább, mert addig eszembe nem jutott volna ezt a húsfélét grillezni. Na, jó, hallottam már a marhasztékről, meg kóstoltam is, de úgy tudtam, hogy azt eleve pácolt marhahúsból készítik, a kíváncsiság pedig nem gyötört akkoriban épp annyira, hogy magam is kipróbáljam. Ez a borjúhús viszont fölöttébb felkeltette az érdeklődésemet, így hát bekérezkedtem a konyhára és a szakácsot kifaggattam elkészítésének titkai felől. A társalgásunkban az volt a szép, hogy én nem tudtam törökül, ő keveset tudott ugyan magyarul, de semmiképp nem annyit, hogy elég legyen egy ételrecept részletes ismertetéséhez. Így hát mindenféle nyelven értekeztünk az angoltól az oroszig, amihez mindketten konyítottunk valamicskét, s ha kifogytunk a szavakból, akkor kézzel-lábbal, „nemzetközi nyelven”, vagyis mutogatással értekeztünk. Amikor a török szakács megtudta, hogy magyar vagyok, még közlékenyebb lett, széles mosollyal kalauzolt végig a konyhán kollégáinak magyarázva – hogy én is értsem, török–angol keveréknyelven – „mádzsári friend”. Lényeg a lényeg, hogy olyan aprólékosan elmagyarázta, megmutogatta, mit, hogyan kell elkészíteni, hogy hazatérve, amikor elkészítettem, épp olyan jóra sikeredett, mint amit Antáliában kóstoltam.