
2015. február 22., 13:492015. február 22., 13:49
Igencsak nívós és hangulatos gasztronómiai eseményen vettem részt a hétvégén. A Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon ugyanis a szervezők felkérésére nagy mennyiségű káposztalélevest készítettünk Fagarasan Tiborral, a Szabadtűzi Lovagrend Észak-Székelyföldi Főkapitányságának lovagjával, illetve Balázs Antónia kormos lovaggal, azaz jelölttel. Amikor nagy bográcsban főzünk több tucatnyi vendégnek, akkor alaposan elő kell készíteni mindent, hogy lehetőleg semmilyen meglepetés ne érjen a helyszínen. Így hát Tibor kollégával és Antóniával a rendezvényt megelőző napokban stratégiai megbeszélést tartottunk, ki, mit szerez be, mit visz, stb. Kiderült, a leglényegesebb hozzávalót, a friss sertéshúst és a gombócnak valót a szervezők állják annak a sertésnek a húsából, amit a helyszínen vágnak le a rendezvény reggelén. Szükség volt viszont még finom, friss kerti zöldségre, amit a gyergyószárhegyi Lukács Géza kertész ajánlott fel a lovagrend támogatásaképpen, illetve ugyancsak ő adta a mintegy hat liternyi zamatos káposztalevet is, amivel a levest ízesítettük. Mindezt számbavéve, kinek, mije van alapon összeraktuk, na meg fűszert is pakoltunk, aztán múlt szombaton nekivágtunk káposztalélevest készíteni kb. 150 személy részére. A helyszínen jó hangulat fogadott, mint egy igazi otthoni disznóvágáson, így, amíg a disznót levágták és feldarabolták főként a zöldségpucolással és darabolással foglalatoskodtunk. Jócskán kellett a nagy üstbe zöldség, de szerencsénkre szép, napos időnk volt, ezért nem fagyott oda a kezünk a késhez, amíg megpucoltuk és Julienre vágtunk mintegy 3-4 kilónyi sárgarépát, másfél kilónyi petrezselymet és egy-egy kilónyi hagymát, illetve zellert. Mire ezzel végeztünk, már jelezte is a mészáros, mehetünk a húsért, azt választunk, ami nekünk tetszik. Kértünk 6-7 kilónyi bordavéget és lapockát, illetve 4-5 kilónyi ledarált kolbászhúst, amit mí ízesítettünk fokhagymával, sóval, borssal és kevés piros paprikával. Innen már könnyű volt elkészíteni, hiszen csupán a hozzávalókat kellett rendre a bográcsba rakni, ízesíteni és készre főzni a levest – ennek részleteibe nem is mennék bele, tény, hogy aki megkóstolta, mind a tíz ujját megnyalta utána. Inkább leírom az elkészítési módozatát 4-6 személyre, hogy a családjuknak is feltálalhassák.
Káposztaléleves szabadtűzi módra
Hozzávalók: 50-60 dkg sertéslapocka és porcogós bordavég vegyesen, a sertés agyvelője, 2-3 sárgarépa, 1-2 petrezselyem, 1 kisebb zeller, 1 kis fej hagyma, maréknyi savanyú aprókáposzta, 1-2 cikk fokhagyma, 1-2 evőkanál rizs, káposztalé, ízlés szerint só, ha nem eléggé sós a káposztalé, evőkanálnyi sertészsír; illetve a gombóchoz: 50 dkg friss kolbászhús vagy 50 dkg darált sertéshús, 3-4 cikk fokhagyma, só, bors és pirospaprika
Elkészítés: a kockára vágott sertéshúst a zsíron fehéredésig pirítjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk, kevés piros paprikával megszórjuk, majd felengedjük forró vízzel. Amíg a hús fő, megpucoljuk a zöldséget, a hagymát apró kockára, a gyökérzöldségeket Julienre, azaz gyufaszál vastagságú hasábokra vágjuk, majd a fövő leveshez adjuk az aprókáposztával együtt. Elkészítjük a gombócokat a kolbászhúsból – ha friss, darált húsból készítjük, akkor a húst ízesítjük sóval, borssal, piros paprikával és pépesre zúzott fokhagymával, majd diónyi gombócokat formázunk belőle. Amikor a zöldségek roppanósra főttek, hozzáadjuk a rizst és a gombócokat, majd miután minden megfőtt, ízesítjük káposztalével, zúzott fokhagymával, borssal és ha szükséges, kevés sóval. Az agyvelőt külön főzzük meg kevés káposztalében és külön tálaljuk a leveshez. Jó étvágyat!
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!