Hirdetés

Játszom a „nagyot”

Jánossy Alíz

2015. június 27., 07:442015. június 27., 07:44

 

Nem titok, hogy a legnépszerűbb közösségi oldalon van egy sütő-főző-beszélgető csoportom Erdélyi Ízőrzők címen. Mint neve is sejteti, itt főleg sütés-főzésről zajlik a beszélgetés és bárkit befogadunk, aki szereti és főzi a hagyományos ételeket, de „nem skanzenben főz”, vagyis nyitott az újra, a másféle ízekre is. Nyilván egy ilyen csoportban barátságokat is lehet kötni, mondjuk nem éppen igaziakat, hanem amolyan virtuálisakat. Nos, a minap az egyik bloggerbarát közzétett egy igencsak finom ételt, ám megdöbbenésemre, amikor elolvastam a receptjét, kiderült, hogy ugyanúgy készíti a rántott agyvelőt, mint én. Hajszálnyi eltérés sem volt, ráadásul még a hozzátálalt zöldborsófőzeléket is ugyanúgy készítem, mint ő. Amint megpillantottam a monitoron az ételről készített fotót, összefutott a nyál a számban, úgy megkívántam. Eldöntöttem, rövidesen én is megfőzöm, de hiúságomból adódóan sem akartam ugyanúgy készíteni, mint az a bizonyos virtuális barát. Így hát, amíg a kedvenc üzleteimben bóklásztam a hozzávalókat keresve, eldöntöttem, úgy teszek, mint a nagyok, vagyis mint az igazi szakácsok: újragondolom a rántott agyvelőt zöldborsófőzelékkel.

Az újragondolás általában arról szól, hogy a hagyományos ételeket úgy alakítják át, hogy megőrizzék az étel jellegzetességeit, mégis könnyebben emészthető, mutatósabb formában kerüljenek a tányérra. Egyeseknek néha ez annyira jól sikerül, hogy az újragondolt változat köszönő viszonyban sincs a hagyományos étellel, de a nagyokat ez legkevésbé sem érdekli. Én viszont valahogy úgy akartam a rántott agyvelőt a tányérra tenni a zöldborsóval, hogy legalább az a „köszönő viszony” megmaradjon. Így a rántott agyvelőn mindössze annyit változtattam, hogy a panírjába tettem kevés szezámmagot is, zöldborsófőzelék helyett viszont mentás zöldborsópürével tálaltam. Mivel úgy gondoltam, hogy ehhez az ételhez elmegy egy kis saláta is, készítettem egy mentás cseresznye-salsát, csak mert cseresznye- és mentaszezon van, és mert szeretem a meghökkentő ízkombinációkat.

Rántott agyvelő újragondolva
Hozzávalók a rántott agyvelőhöz: 50 dkg agyvelő, só, bors, késhegynyi citromsav, 2 tojás, 3evőkanál liszt, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 1 evőkanál szezámmag, olaj a sütéshez. Hozzávalók a mentás zöldborsópüréhez: 30 dkg zsengeborsó, 1 nagy burgonya, 2 mentalevél, só, diónyi vaj, 1 evőkanál tejföl. Hozzávalók a mentás cseresznye-salsához: 30 dkg cseresznye, 1 szál zöldhagyma vagy csokornyi snidling, 1-2 mentalevél, csípős paprika, ízlés szerint, só, bors, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál citromlé
Elkészítés: az agyvelőt sós-citromsavas vízben megabáljuk, megtisztítjuk a hártyáitól, szeletekre vágjuk, majd borsozzuk. Egyik tányérban felverjük a tojást, a másikba beleszórjuk a lisztet, a harmadikban pedig összevegyítjük a zsemlemorzsát a szezámmaggal. Az agyvelőszeleteket előbb lisztbe, majd tojásba, végül pedig a szezámmagos zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban aranybarnára sütjük. Közben enyhe sós vízben feltesszük főni a zsengeborsót és a kockára vágott burgonyát. Mielőtt puhára főne, hozzáadjuk a finomra aprított mentalevelet is. Ha megfőtt, leszűrjük és botmixer segítségével, kevés vajjal és tejföllel, pürésítjük. A salsához a cseresznyét kimagozzuk, a zöldhagymát vagy snidlinget felaprítjuk, ízlés szerint adunk hozzá kevés finomra vágott csípős paprikát és mentalevelet is, sózzuk, borsozzuk, és egy tálban összekeverjük. Végül leöntjük az olívaolajból és citromléből kavart vinaigrette-tel, majd a rántott agyvelőt a mentás zöldborsópürével és a cseresznye-salsával tálaljuk.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés