
2013. augusztus 29., 23:322013. augusztus 29., 23:32
Gyerekkoromban egyszerűen a román rizses hús neve volt a piláf, amibe mi sokáig zöldséget sem tettünk, volt a hagyma, a rizs meg a hús. Egyik elnevezés sem volt jobb a másiknál, a rizses húst meg attól függően szerettem, hogy milyen húsból készült. Ha disznóból, akkor nem volt a kedvencem, ha csirkecombból, akkor imádtam.
Hatalmas minőségi ugrást jelentett, amikor felfedeztem, hogy zöldséget, főleg murkot is lehet tenni a rizses húsba. Összehasonlíthatatlanul finomabb lett ígymár akár disznóhúsból is, bár a combból készült még mindig előnyben van. Kicsit később bekavart a rizottónak nevezett köret, amibe murkot és zöldborsót főztek, viszont kimaradt belőle a hús. Azt hittem, ez a rizses hús takarékos változata, de aztán kiderült, hogy nem, én meg hússal szívesen megettem, anélkül nem mindig. Ha elég szaftos volt, imádtam, ha száraz, nagyon sajnáltam, hogy elrontották az egyik kedvencemet. A piláffal kapcsolatosan mindezalatt nem változott bennem semmi, hiszen még mindig abban a hitben éltem, hogy a szó ugyanazt jelenti, csak másik nyelven.
Egyszer csak jött azonban a nagy, majdnem világrengető felfedezés: kiderült, hogy a piláf mennyivel sokkal több, mint a rizses hús. Teljesen más világ, más kultúra, izgalmakkal, titkokkal teli csoda. Hogy vannak részei ennek a bolygónak, ahol a nők a megbecsülésüket is ki tudják vívni a piláffal. Hogy férjet lehet szerezni, csatákat lehet nyerni vele. Merthogy a piláf nem száraz rizses húst jelent, hanem a rizs egyik készítési módjának a művészi szintre emelése.
A piláfot főként Törökországtól keletre ismerik, pilaf, pilau, palau, plov neveken is lehet találkozni vele. Állítólag Nagy Sándornak köszönhető elterjedése a világban. Üzbegisztán egyik legnagyobb városának meghódítása után kóstolta meg, és hazatérése után sem tudott elszakadni tőle. A piláfhoz minden esetben sok fűszert, jóféle alaplevet és rizset használnak. Kerülhet bele még valamilyen hús, keleten nyilván leginkább birka, különböző zöldségek, aszalt gyümölcsök, olajos magvak. A törökök, azeriek, kazahok, üzbégek, perzsák és örmények nagy kedvence, de fogyasztják Latin-Amerikában és Délkelet-Ázsiában is. Európában kicsit módosult változatai terjedtek el, de az olasz rizottó, a spanyol paella, no meg nyilván a magyar rizses hús mind-mind a piláf rokonai.
Piláfreceptet le lehet írni, de majdnem értelmetlen. Ez is akkor lesz a legfinomabb, ha az ember bátran kísérletezik, az érzéseire vagy a kamrája tartalmára hagyatkozik, és azt tesz bele, amit jónak lát. Persze bizonyos kereteken belül, illetve azok határait feszegetve. A gyümölcsöket például nem érdemes kihagyni, de egy-egy marék durvára tört mandula is csodákra képes. Ha unjuk a rizset, próbálkozzunk bulgurral.
Hozzávalók: 25 dkg csirkemell, 1nagy hagyma, 2 murok, 1 nagy édes paradicsom, 8-10 db aszalt sárgabarack vagy maréknyi mazsola, 25 dkg rizs, 2 tk őrölt fahéj, fél tk őrölt szegfűszeg, 1 tk csili (elmaradhat), 1 dl száraz fehérbor, 2,5-3 dl zöldségalaplé, vagy víz, 3 ek olaj, só, bors.
Elkészítés: A vékony szeletekre vágott hagymát megdinszteljük az olajon, rádobjuk az apró kockákra vágott csirkehúst és megpirítjuk minden oldalát. Megszórjuk fűszerekkel, ráöntjük a bort és az alaplevet, és főzni kezdjük. Közben a murkot vékony szeletekre vágjuk, beledobjuk az edénybe, beleszórjuk a rizst, a lehámozott, darabokra vágott paradicsomot, meg a aszalt gyümölcsöket. Sózzuk, borsozzuk, lefedjük, és puhára főzzük. Időnként ellenőrizzük, ha elfőtte a levét, pótoljuk. Azonnal tálaljuk, de másnap melegítve is finom lesz.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!