Bocuse D’Or, a magyar szakácssiker

Térségünkben a csúcsgasztronómia hosszú időn keresztül olyan elzárt világ volt, amire az átlagember semmiféle rálátással nem rendelkezett. A rendszerváltás után másfél évtized telt el, amíg megindult egyfajta belső szakmai erjedés: minőségelvű megújulás, a szezonalitás, a frissesség, az igényes és változatos alapanyagok és alapanyagkímélő technológiák, a kreativitás, valamint a valódi regionalitás előtérbe kerülése.

E folyamat eredményeképpen 2010-zel kezdve lassan beérni látszik a vetés. 2012 óta az országnak van saját Gault Millau-kalauza, öt Michelin-csillagos étterme, fellendült az igényes streetfood, egyre-másra nyitnak kiváló bisztrók, a piaci étkezés szegmensében csúcsséfek is képviseltetik magukat, a Konyhafőnök című műsor révén milliók alkothattak maguknak képet arról, mit jelent valójában a konyhaművészet, amely nem a jóllakatást célozza, hanem az alkotást, az élményszerzést, a gasztronómia művészi szintre emelését. E sikerek közé tartozik, hogy a Michelin-csillagos Onyx Étterem sous chef-je, Széll Tamás 2012-ben magyar színekben bekerült a világ legjelentősebb szakácsversenyének, a Bocuse D’Ornak az európai döntőjébe és a következő évben megrendezett világversenyen 10. helyezést ért el maga mögé utasítva élvonalbeli, fejlett gasztrokultúrával rendelkező országok versenyzőit. Rá két évre Molnár Gábor ért el hasonló eredményt tizenharmadikként a tisztes középmezőnyben végezve.

Orbán Viktor már az első alkalommal levélben üdvözölte Széll Tamás sikerét, tavaly pedig a kormányzat jelentős támogatást adott az európai selejtező budapesti megrendezésére és az ismét ringbe szálló Széll Tamás felkészülésére. Érdemes megjegyezni, Széll Tamás ez idő tájt talán a legjobb magyar versenyző, aki két ízben is megnyerte a legjelentősebb magyar melegkonyhás szakácsversenyt, a Hagyomány és evolúciót. Koncentrációs- és állóképessége legendás, nyomás alatt is nyugodt marad, kreatív, felkészült séf, igazi gasztrozseni. Az általa vezetett magyar csapat el is vitte tavaly az első díjat. Hadd említsük meg, hogy a közép-kelet-európai térség országai vagy nem indultak e versenyen, vagy nem kerültek be a döntőbe.

Széll Tamás fergeteges sikere sokakat vérmes reményekre sarkallt, persze, mi tagadás, kinek nem fordult meg a fejében az, hogy akár Lyonban is elvihetjük az első helyet. Ez ugyan nem történt meg, de a magyar szakács a negyedik helyével maga mögé utasította a francia és a dán csapatot s persze a világ nagy részét Kínától Belgiumig. Mindössze a versenyt komolyan vevő és már rég a dobogó első helyére pályázó Egyesült Államok, a mindig kőkemény Norvégia és sokak meglepetésére Izland előzte meg. A döntőben nem kevesebb, mint 24 csapat küzdött meg egymással.

A magyar Bocuse d’Or Akadémia joggal mutat rá közleményében: „a magyar csapat teljesítménye különösen annak fényében egyedülálló, hogy soha egyetlen nemzetnek nem sikerült még ilyen rövid idő alatt ilyen hatalmas előrelépést elérnie. (…) számos ország már a verseny kezdete óta részt vesz a megmérettetésben, az éremtáblázat első öt helyezettje birtokolja az összes érem nagyjából négyötödét. Ezzel szemben Magyarország mindössze harmadik alkalommal indult a versenyen – 2013-ban Széll Tamás 10., Molnár Gábor 2015-ben 13. lett –, és több évtizedes hátrányt hat év alatt ledolgozva érte el ezt a kimagasló szakmai eredményt.”

A negyedik hely mellett Széll Tamás csapata kapta a legjobb húsételért járó különdíjat is. Az alapanyag a legendás bresse-i csirke volt. (El is hangzott az első tudósítás keretében a csapat egyik tagja részéről, hogy a magyarok készítették a legjobb ételt francia csirkéből.)

A hagyomány szerint két műfajban mérkőznek a versenyzők, egy haltányért és egy hústányért kell készíteniük. Idén haltányér helyett vegán kompozíciót kellett az asztalra tenni. Széll Tamás tányérja valóságos képzőművészeti alkotás lett, apró kompozíciók látványra is lenyűgöző zseniális szimfóniája. Volt rajta grillezett zeller petrezselyemkrémmel, dió gombazselével, hagyományos cékla roppanós levélkével és gombával, zöldfűszeres körtegolyócska, sárgacékla tokaji ecetgyöngyökkel, roppanós gyökér csicsókapürével. A cél az volt, hogy a kompozíció ne csak virtuóz, ízletes és látványos legyen, de mutasson meg minél többet a magyar alapanyagokból és a magyar konyhafilozófiából. A magyar csapat ezen kívül elvitte immár harmadszor a legjobb plakátért járó díjat is. A világversenyen való magyar szereplés megszervezéséért felelős Bocuse D’Or Akadémia közleménye találóan mutat rá arra, hogy ez a kettős versenyeredmény – s persze az európai megmérettetés budapesti sikeres megszervezése – megerősítést jelent a hazai alapanyag-kultúrának, hozzájárul a magyar borok fejlődéséhez és népszerűsítéséhez. Mint ahogy az is tény, hogy Magyarország „megkerülhetetlen helyet vívott ki magának Európa és a világ gasztronómiai térképén.”