Hirdetés

Az utcai étkezés örök öröme

•  Fotó: Dorozsmai Endre

Fotó: Dorozsmai Endre

Dorozsmai Endre

2013. május 31., 10:122013. május 31., 10:12

2013. május 31., 10:132013. május 31., 10:13

Amit ma Street Foodként, utcai ételként emlegetünk, az a Ceaușescu rendszertől sem volt idegen. Sosem felejtem el, hogy a nyolcvanas évek elején mekkora szenzáció volt, amikor megjelent a hot-dog, amely – állítom – jobb virsliből készült, mint ma. A kiflit rászúrták egy forró, hegyes vasrúdra, hogy megpiruljon belülről, jóféle klasszikus mustárt tettek bele s adták is az ember kezébe, miután kiállta a sort. S persze már akkor működtek jó kis lángossütődék, miccsezők, pogácsákat, túrós táskákat, burekszerű készítményeket forgalmazó üzletek azok számára, akik gyorsan akartak enni valami megfizethetőt – lehetőleg az utcán.

Az utcán fogyasztott ételek egyre népszerűbbek, hiszen e jelenség konvergens korunk hajszoltságával, erőltetett időspórlásával. S lám, egyre nyílnak a gyrososok, hamburgerezők, lángososok mellett teljesen új műfajt jelentő igényesebb helyek is, mint Budapesten az egzotikus, pohárban felszolgált olcsó leveseket kínáló „Street Food” feliratú levesező vagy ugyanazon imázzsal működő, friss tésztákat kínáló hely – mindkettő a Kálvin tér vonzáskörzetében.

Az ínyenc kalauzok közül többen is szívügyüknek tekintik a műfajt, a TOP 100 gasztrokaland pár évvel ezelőtti kiadványa a Montenegrói Gurman pljeszkavica-büfé tulajdonosaival készített népszerűsítő képriportot (megjegyzem, a hely tényleg kitűnő, a maga műfajának talán legjobbja, minden friss, kitűnő a zsemle és valódi faszénparázson sülnek a húsok). A Dining Guide ezen kívül a következő Top 100-as kiadványának címlapját is az „utcai kajáknak” szenteli, s idén másodízben rendezte meg a „Street Food Show”-t, melyen ezúttal sikerült is részt vennünk.

A rendezvény kiállítói a Hold utcai vásárcsarnok emeleti részén várták az érdeklődőket, mely a mindennapokban az egyik legizgalmasabbnak tartott egzotikus étteremnek, a Lunchboxnak is otthont ad. A koreai kimbapra és japán sushira specializálódott Lunchboxot sajnos zárva találtuk, de helyette megannyi jeles gasztrointézmény kapott ideiglenesen otthont a csarnokban: Sonkaarcok, Gyradiko, Macesz huszár, Bodega, Szimpla Piac. Tumultus volt, annak dacára, hogy adott pillanatban már csak akkor engedtek fel újabb vendégeket, ha valaki távozott. Kígyózott is rendesen a sor mindkét feljáratnál. Végül az Innio bisztró belterébe vettük be magunkat, miután megegyeztünk a  házigazdákkal, hogy tőlük vesszük az italt s máshonnan hozzuk az ételt.

Hamar megállapítottuk, hogy a fizetőkuponok hihetetlenül gyorsan fogynak, annak ellenére, hogy szinte semmi nem volt aránytalanul drága. Sőt. A Kandallóban csapolt „Keserű méz” sör például olcsó volt. Azért mondjunk ellenpéldát is. Eleddig nem mélyedtem el az osztrigák tipizálásában, számomra létezik kisebb, kerek és olcsóbb, meg hosszúkás, nagyobb és drága osztriga. Nos, e nagyobbik féléből 1000 Ft volt egy darab a Budaőrsi Halpiac standjánál, míg ugyanezt az osztrigát a sok csillagos Le Meridien éttermében 700 Ft-ért láttam.

A Halpiacot persze nem a kedvező áraiért szeretjük, hanem a tényleg jó minőségért. Ettünk az olcsóbbik osztrigán (500 Ft) kívül Vénusz-kagylót, rákot, kagylót. Minden finom volt, a kagyló egyenesen pazar. Ettünk még Pho-t és vietnami tekercset a Funky Phonál, kézműves fagylaltot a Fragolatól, ittunk a sörön kívül kézműves szörpöket a Kandallóban, s igen finom kávét a Tamp and Pullnál. A Marmorstein pékség termékei is meggyőztek. Feljegyeztük az Izlelő stand koordinátáit, a szentkirályi biogazdaságot, mindenképpen próbát teszünk majd a termékeikkel. Jó volt eltölteni pár órát e jeles gasztronómiai rendezvényen, addig is, míg eljön az idei Budai Gourmet ideje.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
Hirdetés
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
2026. április 14., kedd

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg

Miközben az éjszakák még jó ideig hűvösek maradnak, fagyra már nem kell számítani, a nappali csúcsértékek pedig elérik a 19–20 Celsius-fokot. Hétvégére azonban mérséklődik a nappali felmelegedés.

Húsz fokig melegszik a levegő, de újabb esős és hűvös idő közeleg
Hirdetés
Hirdetés