A tenger gyümölcsei télire krémesen

A seafood chowdernek nincs magyar neve, krémes hallevesnek lehetne fordítani, de nem érdemes. Meg sem közelítené ez az elnevezés azt, amit valójában takar. Ráadásul nem is csak hal van benne. És annyira mókás, ahogy a bébipolip felfúvódik főzés közben. Angolszász vidékeken nagy kedvenc ez a leves, vagy inkább egytálétel. Vagy ragu, bár annál jóval lédúsabb. Ha alkalmunk adódik, mindenképpen próbáljuk ki egyszer egy olyan országban is, ahol a tengerből frissen halászott állatokból főzik.

Chowdert először a 16-17. század tájékán főzhettek, ám azt, hogy pontosan hol, a mai napig homály fedi. Az angolok és a franciák vetekednek az eredetéért. Az előbbiek úgy tartják, hogy a szó eredete egy régi angol szóból, a „jowter”-ből ered, ami házaló halárusítót jelent. Ezzel szemben a franciák a „chaudiere” nevű szavukat vélik felismerni a mai szóalakban, ami kazánt vagy üstöt jelent. Az tény, hogy a korabeli chowder-főző edények nagyon hasonlítanak az üsthöz, mint ahogy ahhoz sem fér kétség, hogy Amerikába az angolok „szállították” a receptet.

Seafood chowder
Hozzávalók az alapléhez: néhány halfej, halfarok, szemes bors, 3-4 babérlevél
Elkészítés: a hozzávalókat beteszem egy fazékba, felöntöm vízzel, kb. 30-40 percig főzöm, majd leszűröm.
Hozzávalók a leveshez: 2 sárgarépa, 2 hagyma, egy-két zeller, 2 közepes krumpli, 1 bögre sűrített paradicsom, négy-öt evőkanál liszt, egy kilónyi tengeri hal és egyéb tengeri herkentyű (tintahal felkarikázva, garnélarák, fésűkagyló, bébipolip, stb.), 5 dkg vaj, só
Elkészítés: a zöldségeket megpucolom, apró darabokra vágom. A halakat szeletelem, a tengeri herkentyűket megmosom, megtisztítom. A vajat megolvasztom egy nagyobb edényben, beleteszem a zöldségeket, egy-két percig pirítom, majd felöntöm a sűrített paradicsommal. Hat-nyolc percig főzöm, majd elkeverem benne a lisztet, és felöntöm az alaplével. Amikor felfő, beleteszem a tintahalat és a bébipolipot, hat-nyolc perc múlva a garnélát és a fésűkagylót. Ha már majdnem puha minden, beleteszem a halszeleteket, és néhány perc alatt készre főzöm. Ha kell, sózom, és tálalom.

Akkoriban persze a szegény emberek levese volt. Megérkezvén az újvilágba, amit a férfiak kifogtak az óceánból, abból az asszonyok nagy üstben főztek valamit. Dúsították ezzel-azzal, főként zöldségekkel, ami a kertben termett. Aztán később, ahogy a kontinens belseje fele húzódtak a bevándorlók, úgy változott a chowder összetétele. Főzték disznó- és marhahúsból is, sőt vegetáriánus változata is létezett. Később ezeknek a gyűjtőneve lett a stew.

Friss hal hiányában el lehet készíteni persze fagyasztott vagy szupermarketek pultjain lévő halakból és tenger gyümölcseiből is. Ezek frissességére nagyon figyelnek, ma már ha bárhol kihalásznak egy tonhalat, annak 24 órán belül a világ legtávolabbi boltjába is el kell jutnia. Érdeklődjük meg tehát, hogy melyik napon érkezik friss áru, és aznap bátran válogassunk a pulton lévő készletből.

Ez a leves akkor a legfinomabb, ha minél többféle alkotórésze van. Pár darabot vásároljunk minden kapható kagylóból, rákból, halból, kell a sok-sok ízanyag. Kagylókat amúgy is ilyenkor, télen ajánlott fogyasztani: úgy tartják, azokban a hónapokban, amelynek a nevében r betű is van. Receptje tulajdonképpen nincs, illetve rengeteg van. A következő recept egy alap, de mindenki a saját ízlése szerint változtathatja.

(egigeropaszuly.blogspot.com)