A magyar gasztroblogok színes világa

Amikor a kétezres évek első évtizedének legelején – több évnyi internetezős múlttal – először hallottuk azt a kifejezést, hogy blog, azt sem tudtuk, eszik-e vagy isszák. Azóta eltelt bő egy évtized, és lassan átjárhatóvá válik a határ a blog és a klasszikus sajtó – legyen az folyóirat vagy könyv –, illetve a blog és a rögvalóság között.

Bloggerek csöppennek bele a gasztronómia vagy a gaszt­romédia világába. Mautner Zsófia például nem kisebb személyiség mellett vált a Chili és vanília nevű blog alapítójaként a Lidl gasztronómiai reklámarcává, mint Széll Tamás, a világ szakácsolimpiájának tartott Bocuse d’Or 2016-os európai fordulójának győztese. De említhetem a blogger-cukrászdákat, is mint az Édesem (edesem.blog.hu) vagy Fördős Z-t, aki a Szárnyas Ízvadász blog (zeakonyhaban.blog.hu) szerzőjéből vált a Konyhafőnök című műsor országosan ismert vezetőjévé. Jómagam is fúziós blogot indítottam 2011-ben, amelyben a világhálón is közzé teszem a nyomtatott sajtóban megjelent étteremkritikáimat (dorozsmaiendre.blogspot.ro).

Sörös blogok

A magyar gasztronómia blog­világában a legjelentősebb a Bűvös szakács, amely ma már a Gault Millau blogcsaládhoz tartozik. Itt a magyar gasztropápa, a gasztroforradalomnak is nevezett minőségelvű magyar gasztronómiai megújulás vezéralakja, Molnár B. Tamás, valamint felesége és szerzőtársa, Bittera Dóra közölnek rendkívül izgalmas szöveget. Alapanyagokról, technológiákról, éttermekről, kidolgozott, megdöbbentő részletességű és garantált sikereséllyel kecsegtető recepteket közreadva. Jómagam ezek közül hadd emeljem ki a vietnami konyhának az egész világot meghódító levesét, a phot, amelynek egyik receptjét (e levesnek több ezernyi változata van) a Bűvös szakácson is megtalálhatjuk: gaultmillau.hu/buvos-szakacs/pho.

Ugyanehhez a blogcsaládhoz tartozik a két legfontosabb sörös blog közül az egyik, a Mese habbal (gaultmillau.hu/mese-habbal). Minden elismerésem mellett nem tudok fenntartás nélkül rokonszenvezni az „érted haragszom, nem ellened” mentalitásnak a túlzásaival, azzal, amikor a reális magyar sikert leértékelően kommunikálják. Nem vitatom, hogy a jó szándék vezérli a szerzőt, de ez akkor sem helyes.

A másik jelentős sörös blog a Sörbúvár (sorbuvar.blog.hu), amelynek szerzője, Vásárhelyi István egyben lelkes előadó is. Vásárhelyi többször megfordult Erdélyben is, jómagam Aradon és Temesváron hallgattam rendkívül érdekfeszítő előadásait a sörkultúráról, amelyekben olyan megcsontosodott közhiedelmeket épít le, miszerint a magyar csak és kizárólag borivó nemzet lenne, s tényekkel támasztja alá, hogy bizony sörivó nemzet is voltunk már a kezdet kezdetén.

Borfórum

A Gault Millau blogcsalád része ma már a Művelt alkoho­lista is (gaultmillau.hu/mu­velt-al­koholista), amelyen a bor témájában lehet olvasni komoly, helyenként szinte tudományos  értekezéseket, meg persze időnként olyanokat is, amelyeket Alkonyi László – a magyar borszakírás legnagyobbja – így karikírozott ki: „kóstoláskor először a mangó jelenik meg, az a tipikus dél-nigériai mangó, amely oly sokszor elbűvöli a tapasztalt borszeretőket. Aztán feltűnik a narancs és a jellegzetesen brazíliai ananász aromája. És végül az utóízben feldereng egy leheletnyi arabika kávé olyan szépséggel, amilyet csak a 2005-ös évjárat tudott megcsillogtatni. Csodálatos bor, legalább 95 pont.” És pont.

Az olvasó ilyenkor letaglózottan hátradől a székében és keserűséggel vegyes csodálattal felteszi magának a kérdést: mikor fogok én ennyire érteni a borhoz? Reményeink szerint persze soha, de erre csak kevés borrajongó jön rá azonnal.

Kiemelkedő blog a Táncoló medve bornapló (tancolomedve.hu), amit Ripka Gergő vezet. S amely szintén kötődik bizonyos mértékben a Gault Millau-hoz: ugyanaz a kiadó adta ki a Gault Millau Kalauzhoz hasonló megjelenésű, az említett bornaplóra támaszkodó Tokaj-kalauzt, amely Alkonyi László 2009-es Tokaj iránytűje hagyományait folytatva teljes áttekintést ad a világszinten egyedülálló borvidék borászatairól, szálláslehetőségeiről és éttermeiről.

A blogvilág annyira színes és változatos, hogy nem lehet korrekt toplistát összeállítani a blogokból, lényegében mindenki kiválaszthatja azokat, amelyek neki a legrokonszenvesebbek.

Budapest legszebb arcai

Jómagam nagy élvezettel olvastam évekig a ma már ritkán frissített  gasztrojazz blogot (gasztrojazz.blogspot.ro), amely számomra azért hiteles, mert írója egyrészt maga is próbálkozott a vendéglátással – egyik kedvenc helyemet, a Maligán éttermet vezette egy időben. Másrészt nem lehet véletlen, ha két egymástól független ember, aki sehonnan nem kap semmiféle támogatást a véleményéért, 90 százalékban ugyanazt gondolja a magyar vendéglőkről. A maradék 10 százalék vélhetően az egyéni ízléskülönbségre, valamint az éttermi teljesítményingadozásra vezethető vissza.

Méltán népszerű az amatőrök által profi szinten kimunkált blog, az Egy nap a városban. Ez nem kifejezetten gasztroblog, inkább Budapest legszebb arcait megmutató netes fórum, viszont a gasztronómia kiemelkedő hangsúlyt kap benne. Éttermesek elmondása szerint ezen a blogon megjelenni azonnal érzékelhető forgalomnövekedést jelent. A szerzők egyébként kifizetik a számlájukat, ami igen fontos elvi kérdés.

Semmi esetre se feledkezzünk meg a legismertebb magyar ínyencről, a világ legjobb éttermeit sorra járó Jókuthy Andrásról, aki a Bocuse d’Or 2016-os budapesti fordulójának műsorvezetője is volt Mautner Zsófiával közösen. A blogján, a vilagevo.hu-n elsőként olvashatunk a Michelin-csillagokról, csöpöghet a nyálunk a 3 Michelin-csillagos éttermekről szóló beszámolókat olvasva és megtudhatjuk, hova viszi Magyarországon a szerző sokat látott gasztronómusként a világ egyik legnagyobb ínyencét, Andy Hylert, aki már valamennyi 3 csillagos étteremben megfordult. Elárulom: a Babelbe, a Bock bisztróba, a Borkonyhába, a Platánba és a Stand25-be. (Jó érzés, hogy jómagam is megfordultam mind az öt helyen.)

Összefoglalva: gyönyörködtető az a sokszínűség, amit a magyar blogvilág nyújt az ínyenceknek, érdemes benne kalandozni, akár napi rendszerességgel.

 Dorozsmai Endre