Arad megye – Ideiglenes határátkelő nyílik szombaton és vasárnap az Arad megyei Ottlaka és a magyarországi Békés megyei Elek között – derül ki az Arad megyei határrendészet közleményéből. Így a hét végén 8 és 21 óra között szabadon lehet közlekedni az egymástól alig három kilométerre található két település között. Az ideiglenes határátkelőt azért alakították ki, hogy megkönnyítsék Elek elérhetőségét, a településen ugyanis a hét...
Kovászna megye – Traian Băsescu államfőt is meghívta a település polgármestere a kommandói falunapokra. Az államelnök tavaly látogatott el Kovászna megye legmagasabban fekvő településére, és akkor megígérte, ha időben megkapja a meghívót, részt vesz a falu ünnepén. Kocsis Béla polgármester elmondta, már korábban elküldte a meghívót Băsescunak.
Nagyvárad – Korlátozzák az engedélyek számát
Az elkövetkezőkben 821 taxi kaphat ötéves működési engedélyt Nagyváradon, határozott csütörtöki ülésén a városi tanács. Az önkormányzati képviselők döntése értelmében visszavonták az előző testület határozatát, amely 1110 taxisengedély kibocsátását hagyta jóvá. A hat jelenlévő demokrata-liberális párti (PDL) tanácsos a határozat ellen szavazott, Mircea Matei pedig álláspontjukat a szavazás...
Nőtt az érdeklődés a BBTE iránt
Rekordszámú beiratkozó volt az idén a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán kínált 61 szakra. A felvételi első szakasza lezárult, és az összesítéskor derült ki, hogy a tavalyi mintegy 2400 beiratkozóhoz képest az idén 3133 magyar tagozatos jelentkező volt – mutat rá a BBTE magyar tagozatának csütörtöki közleménye. Mint kiderül, az eddigi években alig néhány százzal bővült a létszám, most viszont...
Elvi megállapodás született csütörtökön az RMDSZ és az MPP között a belső koalíció létrehozása ügyében, a két politikai alakulat képviselőinek azonban nem sikerült dűlőre jutniuk a polgári alakulatot megillető mandátumok számát illetően. Miközben a Kelemen Hunor ügyvezető elnök vezette RMDSZ-es delegáció két, biztos befutónak számító székelyföldi választókerület átadását ajánlotta fel a polgáriaknak, Szász Jenő MPP-elnök szerint az...
Nagyvárad – Kevesebb a pénz az iskolákra és az óvodákra
Van elegendő pénz a nagyváradi iskolákban és óvodákban megkezdett javítások befejezésére, ám a költségvetési megszorítások miatt nem jut épületfelújításra. Bár Ilie Bolojan polgármester az oktatási minisztériumhoz fordult támogatásért, az önkormányzat egyelőre nem kapott semmilyen választ a szaktárcától. Jelenleg 58 váradi óvodában és iskolában dolgoznak, a munkálatokra a helyi...
Marosvásárhely – A közügyek intézésének erkölcsi tisztaságáról értekeztek
Hét romániai megyében szervez idén szemináriumot a Jogtudományi Erőforrások Központja, valamint a Pro Demokratia szervezet arról, hogy a hazai közigazgatási szervek szintjén mit kellene tenni az integritás érvényesítéséért, a közügyek intézésének erkölcsi tisztaságáért.
Sepsiszentgyörgy – Hosszas viták, felszólalások jellemezték a Kovászna megyei önkormányzat első rendes ülését. A legnagyobb ellenkezést az MPP részéről Bodó Lajos RMDSZ-es tanácstag kezdeményezése váltotta ki. A tervezet szerint a tanács felállítana egy bizottságot, amely elemezné az önkormányzat tulajdonában levő, mindenki által sajtóháznak nevezett ingatlan hatékonyabb kihasználásának lehetőségét. A sajtóházban működő két megyei napilap, a...
Több mint kétszázan jelentkeztek véradásra Gyergyóban
„Mindennap imádkozom a Bukarestben életükért küzdő sebesültekért, és noha soha életemben nem adtam vért, ma jelentkeztem” – fejtette ki a Krónika kérdésére Szabó Lóránt, akit az indított a nemes gesztusra, hogy az egyik sebesült és Pap Ferenc cégvezető gyermekkori barátja. Tegnap Pap Ferenc, az Industry Transilvan Kft. cégvezetőjének felhívására több mint kétszáz személy jelentkezett...
Az RMDSZ és az MPP képviselői ülnek ma tárgyalóasztalhoz Marosvásárhelyen annak érdekében, hogy megpróbáljanak megállapodásra jutni a novemberi parlamenti választásokon való együttműködés ügyében. A jelek szerint ezúttal a tárgyalásokból kimarad az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, miután Markó Béla tegnap közölte: az RMDSZ „az utolsó pillanatban” hajlandó a polgári párttal is megkísérelni a belső koalíció létrehozását.
Kézdivásárhely – Egyedül jelentkezett a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház üresen maradt igazgatói székének elfoglalására Ferencz Attila. Az új igazgató nyolc éven át volt Kézdivásárhely alpolgármestere, az idei helyhatósági választásokkor pedig tanácsosi mandátumhoz jutott, amelyről most az összeférhetetlenségi törvény értelmében le kell mondania.
Mint hallom, „gigászi” székely kaput készül faragni a székelyudvarhelyi Szejkén, Orbán Balázs síremléke közelében. Kérem, verje ki a fejéből! Ön népművész, de úgy látszik, túl fiatal. Nem tudom, ki kérte Zetelakán, hogy kaput készítsen a falu bejáratához, de a tervezett szejkei kapuja felállítására nem kérte senki. És remélem, hogy nem is fogja. Lehet, hogy a világ eddigi legnagyobb „kapuja” becenévvel illetett, egyedülálló kreáció lenne, és...
Kolozsvár – Hatórás „haláltánc”
Válságos állapotban szállították kórházba azt az 52 éves kolozsvári férfit, aki tegnap a hatodik emeleti tömbházlakása erkélyéről vetette magát a mélybe. Ioan C a délelőtti órákban mászott ki a beüvegezett erkély külső peremére, és azt kérte, hogy Emil Boc polgármester jöjjön a helyszínre. A tűzoltók légpárnát helyeztek el az erkély alatt, és próbálták megmagyarázni, hogy a polgármester szabadságát...
Csíkszereda polgármesteri hivatala és városi tanácsa, illetve a Csíki Kamarazenekar Egyesület szervezésében ma 19 órától kerül sor a Kamarazenekar Városnapi Nyitóhangversenyére a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban. Műsoron: L. van Beethoven: 4. szimfónia, J. Rutter: Mass of the Children (Gyermekmise). Szólisták: Lukács Mónika szoprán Budapestről és Sándor Árpád bariton Kolozsvárról.
Egy marosvásárhelyi tömbház lakóinak a felháborodását váltotta ki, hogy egy hónappal azután, hogy a hetedik emeleten kitörő lángokkal küzdő tűzoltóság eláztatta őket, senki nem hajlandó kártérítést fizetni nekik. A tüzet okozó szomszédasszonyukkal, Maria Andreijel nem tudnak tárgyalni, mert a lakása kiégése után befeküdt az ideggyógyászatra, a tűzoltók azzal mentegetőznek, hogy ők csak a kötelességüket teljesítették,
Bihar megye – Szalárdon pályázatokból fejlesztenek
Új iskolaépületet adtak át, és dolgoznak az ivóvízhálózat kiépítésén is a Bihar megyei Szalárdon. A község polgármestere, Nagy Miklós szerint sok gondot meg lehet oldani pályázatok segítségével.
„Panaszkodnak az emberek, hogy sár van, de azért van sár, mert dolgoznak az ivóvíz- és a csatornahálózat lefektetésén” – magyarázta Nagy Miklós, a Bihar megyei Szalárd község polgármestere.
Marosvásárhely – Nehézkesen indul be a diszkriminációellenes tanács kirendeltsége
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vezetőségének tagja, Haller István államtitkár korábban több éven keresztül a marosvásárhelyi Pro Europa Liga emberjogi munkatársaként dolgozott. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tanács első vidéki kirendeltsége Marosvásárhelyen működik.
Nagyvárad – Közmeghallgatást tartottak az állatkert sorsáról
Felül kell vizsgálni a nagyváradi állatkert felújításának megvalósíthatósági tanulmányát, és a tanácsnak döntenie kell, hogy a jelenlegi vadasparkot újítja fel, vagy megpróbálja elköltöztetni azt. Meg kell továbbá azt is vizsgálni, hogy lehet-e a jelenleg 3,7 hektáros létesítményt bővíteni – összegezte tegnap Biró Rozália alpolgármester az önkormányzat teendőit.