
A zarándok-kerékpártúrán nem a táv leküzdése és a menetidő mihamarabbi teljesítése a cél
Fotó: Facebook/Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti
Belső utazásra hívja az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmárnémeti szervezete az érdeklődőket, akik a csíksomlyói kegyhelyhez induló kerékpártúrán elcsendesedésre kapnak lehetőséget. Volfer Károly, a túra szervezője a zarándoklat céljáról, a tervezett szakaszokról, a felkészültségi szintről beszélt a Krónikának.
2025. május 23., 19:022025. május 23., 19:02
Nem a teljesítmény számít, hanem a belső utazás – ez a szellemiség hatja át azt a zarándok-kerékpártúrát, amelyet a pünkösdi búcsú alkalmából szervez az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmárnémeti szervezete. A hatnapos túra résztvevői június 3-án indulnak Szatmárnémetiből és a tervek szerint június 8-ra érkeznek meg Csíksomlyóra. „Ez nem egy hagyományos túra vagy sportteljesítmény, itt nem a táv leküzdése és a menetidő mihamarabbi teljesítése a cél, mint a teljesítménytúrákon. Ez egy belső utazás.
És ezt nyilván a kereszténység irányelvei mentén” – magyarázta a Krónika megkeresésére Volfer Károly, a túra szervezője. Az EKE szatmári szervezetének tagja korábban harmadmagával, illetve egyedül is megtette ez a távot, a mostani útvonal során pedig a résztvevők a tervek szerint 510 kilométert tekernek, jelentős szintemelkedésekkel.
A tervezett útvonal során a résztvevők 510 kilométert tesznek meg
Fotó: Facebook/Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti
Mint kifejtette, a zarándoklat túrakerékpárosok számára van meghirdetve, ám a részvételhez nem szükséges sportolói múlt, csupán fizikai állóképesség, és nyitottság az elcsendesedésre. „Az útvonal pedig a csapat aktuális igényei szerint módosítható. Az egyes szakaszok igény szerint lerövidíthetők vagy bővíthetők – akár templomok, kápolnák, kegyhelyek beiktatásával is” – mutatott rá a túra szervezője.
– ennek megfelelően nem A pontból B-be tartó menetrendet követnek, hanem a test és lélek ritmusát figyelve haladnak előre a kegyhely felé. Az EKE-tag szerint aki kicsit komolyabban kerékpározik, kikapcsolódva meg tudja tenni ezt a távot, és nem kell minden figyelmét az útvonalra fordítania – marad tér önmagára és a környezetére is.
Az útvonal részletes térképe itt érhető el.
Az érdeklődők május 25-ig jelentkezhetnek Volfer Károlynál (0745377713), aki szívesen válaszol a felmerülő kérdésekre is.
Az EKE szatmári szervezete a gyerekeket is megszólítja, már kiskorukban megszerettetve velük a természetjárást
Fotó: Facebook/Erdélyi Kárpát Egyesület - Szatmárnémeti
A szervező lapunknak ugyanakkor arról is beszélt, hogy a szatmári EKE sokszínű túrapalettát kínál: a kisgyermekes családokat éppúgy megszólítják, mint a bakancsos túrázás szerelmeseit.
Legyen szó könnyed kirándulásról vagy nagyobb kihívásokról, a programok dátum szerint fel vannak osztva, a túravezetők elérhetősége pedig megtekinthető a túranaptárban. Volfer Károly elmondása szerint saját bakancslistája elég hosszú, sok helyre szeretne eljutni kerékpárral, így ha egy-egy zarándokútra nincs is azonnal nagy érdeklődés, ő akkor is meghirdeti, mert „lehet, hogy időközben kapnak kedvet az emberek”.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) 1891-ben alakult Kolozsváron. Céljai közé tartozik a természetes és az épített örökség védelme, a zöldturizmus művelése és népszerűsítése, a kulturális értékek védelme és népszerűsítése. Több évtized kényszerszünet után, 1991-ben az EKE újraalakult és napjainkban 18 erdélyi településen van fiókszervezete kolozsvári központtal. A szatmárnémeti fiókszervezet 1994-ben jött létre egy kicsi, de lelkes természetszerető csoport által az „egészséges környezetben élő, egészséges társadalom” eszméjével. Azóta a tagok létszámában és a tevékenységi köreiben dinamikusan növekszik. A megnőtt aktivitás és a további fejlődés érdekében 2001-ben mint a kolozsvári adminisztrációtól független, önálló jogi személy is bejegyzésre került Erdélyi Kárpát-Egyesület – Szatmárnémeti (EKE-Szatmárnémeti) néven – olvasható a szeke.ro oldalon.

Erdei ösvényeken, sziklás helyeken, hegyi patak mentén, kis települések mellett vezet végig az EKE Jókai Mór emlék- és teljesítménytúrájának útvonala, melynek 30 km-es szakaszát a nagy író születésének 200. évfordulója alkalmából mi is megtettük.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
szóljon hozzá!