
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2010. augusztus 12., 09:342010. augusztus 12., 09:34
„Egy földfelmérés során derült ki, hogy a Lukoil nem a számára kiadott telken, hanem körülbelül 10 méterrel odébb alakította ki a töltőállomást” – fejtette ki a Krónikának Ilyés Imre, a szóban forgó telek tulajdonosa, aki évekkel korábban be is perelte emiatt a vállalatot. A hosszas pereskedés alatt az is kiderült, hogy a benzinkút építésekor a kivitelező döntött úgy, hogy pár méterrel eltolja a határokat, ugyanis a számukra eredetileg kijelölt területen haladnak át a város derítőállomásához vezető csövek, amelyek akadályozták volna az építkezést, részletezte Ilyés Imre. A székelyudvarhelyi lakos végül megnyerte a pert, így a töltőállomáson jelenleg néhány kupac föld és a végrehajtók által kihúzott szalag gátolja a forgalmat és jelzi, hogy a mintegy ötárnyi földterület nem oda tartozik. A sértett fél azt is elmondta, hogy a Lukoil ajánlatot tett neki, hogy megvásárolná a földrészt, azonban nem áll szándékában eladni.
A töltőállomás vezetőjétől, Bíró Ildikótól lapunk arról érdeklődött, hogy ezek után hogyan képzelik el a töltőállomás további működtetését. Mint mondta, ők felsőbb utasításra várnak, a történtekről is csak szóbeszédekből tudnak, míg végül megjelentek a végrehajtók. A benzinkút vezetője úgy tudja, hogy a vállalat engedélyt kér az átalakításra és egy új kijárat létrehozására, addig azonban vásárlóik kénytelenek lesznek a bejáraton távozni.
Egyébként a székelyudvarhelyi nem az egyetlen eset, hogy valakinek a területén közhasznú létesítmény található. Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk, egy piknikező brassói lakos több alkalommal is lezárta a forgalmat a város bejáratánál, azért tüntetve, mert a körgyűrű egy szakasza az ő területére épült, amelyet emiatt nem akarnak visszaszolgáltatni neki.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.