
Az Aradi Erdészeti Igazgatóság székhelye
Fotó: Google Maps/Képernyőmentés
A Temesvári Ítélőtábla jogerős döntéssel utasította el Teodor Țigan, az Aradi Erdészeti Igazgatóság korábbi vezetőjének az országos főigazgatóság (Romsilva) elleni keresetét, amit a munkaszerződése egyoldalú felbontása miatt nyújtott be, ennek értelmében vissza kell fizetnie több mint 56 ezer euró értékű nyugdíjprémiumot. Emlékezetes, hogy nemcsak a korábbi aradi főerdész 100 ezer eurós nyugdíjprémiuma váltott ki közfelháborodást, hanem az is, hogy a volt a direktor a Romsilvát kijátszva hivatalát is megtartotta, így két helyről „fejte” az államot.
2026. május 15., 16:012026. május 15., 16:01
A fellebbviteli bíróság csütörtöki jogerős ítélete nemcsak a volt erdészeti igazgató munkaügyi keresetét utasította el, hanem arra is kötelezte, hogy visszafizessen az intézménynek 280 520 lej értékű nyugdíjprémiumot. Mondhatni, még jól is járt, hiszen 2023 decemberében 100 ezer euró „lelépési” pénzt kapott, kihasználva az erre lehetőséget nyújtó, az állami vállalatokra vonatkozó bónuszrendszert.
A közfelháborodást egyébként nemcsak a nyugdíjprémium mértéke okozta, hanem az, hogy Țigan a Romsilvát kijátszva megtartotta igazgatói tisztségét is, tehát utána egy időben nyugdíjat és fizetést is kapott az államtól.
A Teodor Țigan ellen elrendelt vizsgálat más rendellenességeket is feltárt, minderről Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter tájékoztatta a közvéleményt. E szerint 2022 decemberében a megyei vezérigazgató a berzovai (Bârzava) erdőkerülethez nyújtotta be nyugdíjazási kérelmét, nem pedig a Romsilvához, ahogyan azt a törvény előírja. „Az erdőkerület nem értesítette a Romsilvát, így az igazgató két éven át egyszerre volt nyugdíjas és aktív igazgató, holott a törvény kimondja: nyugdíjazáskor a munkaszerződés automatikusan megszűnik” – közölte a tárcavezető.
A kérelem azonban nem a Romsilva országos vezérigazgatójához került – aki egyedül jogosult ilyen döntést hozni –, hanem az Aradi Erdészeti Igazgatóság gazdasági igazgatójához, aki jóvá is hagyta azt felettesének. „A prémiumot úgy fizették ki, hogy azzal megsértették a jogszabályokat és a munkaszerződést is, a nyugdíjprémium feltétele ugyanis az, hogy a munkaviszony megszűnjön, ami viszont nem történt meg” – folytatta Diana Buzoianu.

Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.
A kontroll során kiderült, hogy olyan beruházásokat is kifizettek, amelyek a valóságban nem léteznek, például a Valea Orbilor (Vakok-völgye) erdei útnak a természeti károk utáni állítólagos helyreállítására 280 ezer lejt fordítottak, a valóságban azonban csak némi kavicsot szórtak le a közeli patakból. „Az út ma sem létezik” – húzta alá a környezetvédelmi miniszter.
Teodor Țigan ügye a Rise Project oknyomozó portál cikke nyomán került a közvélemény tudomására. Az ezt követően elrendelt vizsgálat nyomán a romsilva felbontotta a munkaszerződését, amit az igazgató megtámadott a bíróságon. Ezt utasította el most jogerősen a Temesvári Ítélőtábla, egyben megerősítette a Romsilva követelését, és 280 520 lej értékű prémium visszafizetésére kötelezte Teodor Țigan.

A módosított kollektív munkaszerződésük szerint október 1-jétől egyhavi fizetésnek megfelelő bónuszra jogosultak nyugdíjba vonuláskor a Romsilva állami erdőgazdálkodási vállalat alkalmazottai – közölte kedden a környezetvédelmi minisztérium.
Felújítják a késő barokk építészet egyik kiemelkedő alkotását, a Teleki-palotát Kolozsváron, miután a Kolozs megyei önkormányzat jóváhagyta a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.
Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.
A népszámlálási adatok szerint a romániai lakások mindössze 16,4 százalékában van légkondicionáló – de ez az átlagszám, hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes régiók – például Románia déli része és a Székelyföld – között.
Átszervezik a székelyudvarhelyi iskolahálózatot, miután az Orbán Balázs Általános Iskola épületének statikai problémái miatt több mint háromszáz diáknak nem lett volna hol elkezdeni a következő tanévet.
Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.
A világ felgyorsult, a hírfogyasztási szokások gyökeresen átalakultak, de egy dolog sziklaszilárd maradt: a hiteles tájékoztatás és az anyanyelven kimondott, leírt szó ereje.
A lónyai és a lupényi szénbánya kitermelési koncessziós engedélyei érvényességi idejének meghosszabbításához szükséges dokumentáció elkészítésére kötött szerződést a Zsil-völgyi Energiaipari Komplexum (CEVJ).
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
szóljon hozzá!