
Fotó: Caritas via Kovászna Megye Tanácsa
Több mint 2000 személynek biztosítanak idős- és otthoni beteggondozást Háromszéken – közölte Kovászna Megye Tanácsa.
2024. április 16., 12:302024. április 16., 12:30
Amint a közleményben szerepel, idén is egymillió lejjel támogatja Kovászna Megye Tanácsa a Gyulafehérvári Caritas, a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Kovászna Megyei Vöröskereszt szociális tevékenységét. Az összeg nagy részét, 835 ezer lejt a idős- és beteggondozásra fordítják, a fennmaradó keretből hátrányos helyzetű gyerekek, családok felzárkóztatását célzó programokat támogatnak.
Tóth Anna a Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Ágazata részéről úgy nyilatkozott, költségvetésüknek egy részét biztosítja ez a támogatási összeg, amelyet a helyi önkormányzatoktól, államtól lehívható pályázatokból egészítenek ki, és így Háromszék 22 településén biztosítanak 950 személynek otthoni beteggondozást.
„Az elmúlt években tovább bővítettük a beteg- és idősápolói hálózatunkat, hiszen a szenvedésnek, a nélkülözésnek nincsen se nemzetisége, se vallása, tehát mindenhol szükség van” – hangsúlyozta Péter György, a Gyulafehérvári Caritas Szociomedikális Ágazatának vezetője, aki elmondta, hogy
Ferencz Ildikó, a Kovászna Megyei Vöröskereszt képviselője elmondta, ennyi településen nem tudnának szolgáltatást biztosítani, igyekszenek mindig bővíteni az ellátottak körét, hiszen azt tapasztalják, hogy vidéken, városon egyaránt egyre nagyobb az igény az otthoni betegápolásra, idősgondozásra
A Diakónia Keresztyén Alapítvány 355 ezer lejes támogatást kap otthoni beteg- és idősgondozásra. A Kovászna Megyei Vöröskereszt 125 ezer lejt otthoni betegápolásra. A Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazata 355 ezer lejt kap otthoni betegápolásra, a szociális ágazat 165 ezer lej támogatást kap nappali központok működtetésére és egyéb szociális szolgáltatások biztosítására.

Romániában tavaly 230 ezer szépkorúnak volt szüksége ideiglenes vagy állandó otthoni ellátásra. A községek számára nagy segítség lenne, ha az idős személyek gondozásának finanszírozása legalább 30 százalékban állami költségvetésből történne jövőtől.

Döntéshozó fórumként szavazta meg a képviselőház azt az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosító javaslatot, amely előírja, hogy az idős személyek gondozásának finanszírozása legalább 30 százalékban állami költségvetésből történik majd.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
Egyedülálló, úttörőnek számító kezdeményezés a templomok éjszakája Kolozsváron: hat felekezet 18 istenháza nyitja meg tereit az érdeklődők előtt július 25-én.
A Bihar megyei közrendvédelmi rendőrökből és magyar rendőrökből álló vegyes járőrök a nyári idényben a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió turisztikai térségeiben teljesítenek szolgálatot, hogy a lakosság és a turisták biztonságát szolgálják.
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét.
Idén sem tarthatja meg az LMBTQ-közösséget képviselő ARK Nagyvárad nevű egyesület a Pride-felvonulást Nagyváradon, miután az önkormányzat ezúttal is elutasította a kérést.
szóljon hozzá!