
Képünk illusztráció
Fotó: diicot.ro
Összesen 56 házkutatás zajlik hétfő reggel Arad és Temes megyei helyszíneken egy drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyben.
2024. január 15., 10:462024. január 15., 10:46
A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Arad megyei igazgatóságának közleménye szerint 89 elfogatóparancsot adtak ki személyek ellen, akiket kábítószer-kereskedelemmel és pszichoaktív szerek értékesítésével gyanúsítanak.
Az akciót a temesvári, kolozsvári, gyulafehérvári és nagyváradi rendőrség szervezettbűnözés-elleni osztályának rendőrei, az Arad megyei rendőrség nyomozói és az Arad és Temes megyei csendőrök segítik – írja az Agerpres.
Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.
Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.
A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.
Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.
Magukat Maros megyei építőmunkásoknak kiadó házalókat vettek őrizetbe a hétvégén az alsógáldi (Galda de Jos) rendőrök, miután a környéken több idős embert is becsaptak. A négy férfit csalás és lopás bűncselekményének elkövetés&
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással.
Nehezen halad a forgalom az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán, a marzsinai (Margina) csomópont térségében, a sztráda 426-os kilométerszelvényénél, mivel megnőtt a Romániába belépő járművek száma a Nagylak–Bukarest irányú sávon.
Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.
Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.
A Szászrégeni Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi Nyomozó Irodájának rendőrei hivatalból indítottak eljárást egy közösségi oldalon december 2-án megjelent bejegyzés ügyében, amelyhez fenyegető, sértő és rágalmazó tartalmú hozzászólások kapcsolódtak.
szóljon hozzá!