
A vasúti átkelő javítása miatt terelik el a forgalmat
Fotó: Temesvári Regionális Vasúti Igazgatóság
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
2025. május 08., 18:302025. május 08., 18:30
A Marzsinát (Margina) átszelő 68A jelzésű országút (E673-as nemzetközi út) – amelyet a község területén vasútvonal keresztez – az egyik legforgalmasabb útvonal Dél-Erdélyben és a Bánságban, hiszen az A1-es autópálya még hiányzó szakasza miatt itt zajlik az ország belseje felé irányuló, illetve onnan Délnyugat-Romániába tartó közúti forgalom jelentős része 13 kilométeren át.
A temesvári székhelyű regionális vasútigazgatóság tájékoztatása szerint
A síneket új gumiágyba fektetik, ezért a mostani átkelőtől húsz méterre egy ideiglenes vasúti átkelőhelyet alakítanak ki. Az autósoknak mintegy 170 métert kell majd kerülniük összesen, de mivel ideiglenes útszakaszról van szó, a forgalom lassan halad majd, ezért torlódásra kell számítani.
Arra kérik a járművezetőket, hogy tartsák be a település egész területén bevezetett új sebességkorlátozásokat, és figyeljenek az útjelző táblákra a balesetek elkerülése érdekében.

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.
Házi feladatnál, információkeresésnél, sőt lelki gondok esetén is mesterséges intelligenciához fordulnak a romániai kamaszok, miközben többségük sem az iskolában, sem más hiteles forrásból nem kap útmutatást az AI biztonságos és felelős használatáról.
Demeter András kulturális miniszter kedden bejelentette: visszavonják azt a minisztériumi kezdeményezést, amely a közszolgálati színházakban és koncertintézményekben napi munkaidő-jelentések bevezetését írta volna elő.
A bűnbanda tagjai 16 és 56 év közöttiek, köztük hat férfi és egy nő.
A városvezető korábbi bejelentése szerint a kedvezmény kompenzálná a helyi adók és illetékek drasztikus emelését, ezenkívül növelné a tömegközlekedés kihasználtságát, előnyben részesítené a környezetkímélőbb utazást a saját gépjárműhasználattal szemben.
Intenzív tankönyvíró képzést tartottak Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia Karán, a három napos esemény célja volt, hogy élja, hogy átfogó képet nyújtson a tankönyvírás elméleti alapjairól és gyakorlati folyamatairól.
Rendőrségi eljárás indult egy kolozsvári buszon történt incidens miatt, amely során magyarul beszélő fiatalokat ért verbális támadás. Az ügyben gyűlöletkeltés gyanújával vizsgálódnak a hatóságok, szemtanúkat keresnek.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat megdöbbenéssel értesült a hétvégén Kolozsváron történt incidensről, amelynek során magyar anyanyelvű fiatalokat ért verbális megfélemlítés egy városi buszjáraton – szögezi le hétfői közleményében az intézmény.
Fagyos időre, erős szélre és hóviharokra figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Vélhetően idén ősszel használatba vehető lesz a súlyos égési sérülteket kezelő marosvásárhelyi központ – közölte vasárnap este Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A gyalui víztározóba esett férfit keresnek a búvárok – közölte hétfő reggel a Kolozs megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!