2010. október 06., 08:482010. október 06., 08:48
Az ügy részleteit tegnap hozta nyilvánosságra Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője. Mint mondta, a házkutatás során a lakatlan szárazajtai ház kertjében 78 tő kivirágzott vadkendert találtak.
A növények elhelyezkedése és gondozottsága bizonyította, hogy termesztett vadkenderről van szó, állítják a rendőrök, akik a padláson több szárított kenderre, valamint levél és virág nélküli kenderágra is rábukkantak. Összesen 26,3 kilogramm zöld, 10,35 kilogramm szárított növényt és 4,6 kilogramm szárított kendertövet mértek meg. Mint ismeretes, a cannabis megszárított virágaiból, leveleiből és hajtásaiból készített dohányszerű keverék a marihuána, a növény levelein és virágaiban található gyantás anyagból készítik a hasist.
A szárazajtai ház a sepsiszentgyörgyi 32 éves N. Levente tulajdonában van, aki öt évvel ezelőtt vásárolta az ingatlant, azonban senki sem lakott benne. A nyomozás során a rendőrök kiderítették, hogy tavasszal és nyáron a tulajdonos barátja, a 39 éves szárazajtai L. Árpád termesztette a cannabist. A kábítószer egy részét saját fogyasztásra szánták.
Az ügyészség először N. Levente letartóztatását rendelte el, majd a bíróság utólag úgy döntött, hogy a tulajdonos szabadlábon védekezhet, viszont L. Árpádot 29 napos előzetesben tartják. A nyomozás törvénytelen kábítószer-termesztés és kábítószer-birtoklás gyanújával folytatódik. Buzsi Andrea úgy tudja, hogy a két gyanúsítottat már tíz éve megfigyelés alatt tartja a rendőrség, mert tudták róluk, hogy drogfogyasztók. Mindketten büntetlen előéletűek.
Kovászna megyében 1995-ben fogták el az első kábítószer-fogyasztó csoportot. A térségben a kábítószer-fogyasztás mértéke nem ismert, a legutóbbi felmérés 2002-ben készült, akkor háromezer fiatalt kérdeztek meg, és 9 százalékuk vallotta azt, hogy kipróbált valamilyen drogot.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.