Hirdetés

Újra módosítanák a középiskolai felvételi rendszert

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Újabb középiskolai felvételi rendszer bevezetését javasolta Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter. A javaslat szerint a 8. osztályt végzett diákoknak oktatási portfólióval kell majd jelentkezniük abban a középiskolában, ahova felvételüket kérik. A portfólióban körültekintően és következetesen nyomon követhető a tanuló fejlődése az évek során, a benne található dokumentumok segítségével pontosabban, átfogóbban lehet értékelni a felvételiző diák teljesítményét, képességeit – mondta a tárcavezető.

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

Nagy Orsolya

2010. március 05., 08:502010. március 05., 08:50

A portfólió az addigi tanulmányi eredményeik és az országos teszteken kapott jegyek mellett a tanárok ajánlólevelét tartalmazná. Király András, a tanügyi tárca államtitkára a Krónika érdeklődésére elmondta, a minisztérium lényegében egy Nyugaton már hagyománnyal rendelkező módszert kíván alkalmazni, az oktatási portfólió bevezetésével pontosabb képet lehet alkotni a felvételizőről, mint amit a vizsgajegyek nyújtanak.

Fekécs Károly, a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola igazgatója szerint az oktatási portfólió csak abban az esetben hasznos, ha elkészítése megfelelő komolysággal történik. A pedagógus a Krónika megkeresésére elmondta, sok országban, így Magyarországon is már évek óta oktatási portfólió és a tanárok ajánlólevele kíséri a gyerekeket az oktatási rendszerben. „A jegyek és a minősítések valójában száraz adatok, csak azt tükrözik, a diák hogyan teljesített a számonkérés pillanatában. A jegyek nem mondanak semmit a gyerek jelleméről, személyiségéről, teherbírásáról, munkához való hozzáállásáról vagy éppen a fejlődéséről” – magyarázta Fekécs, aki csak ilyen megközelítésből tartja szerencsés elgondolásnak, hogy a nyolcadik osztályt végzett diákok ezzel az alternatív bizonyítvánnyal jelentkezzenek a középiskolába. Az igazgató még semmi konkrétumot nem tud a tervezett módosításról és annak a kivitelezéséről. K. Lóránd kétgyermekes családapa fenntartásokkal fogadja az új elképzelést, szerinte elsősorban az a felháborító, hogy minden oktatási miniszter újabb és újabb módosítást szorgalmaz, ezért állandó a bizonytalanság a rendszerben. A szülő úgy véli, a tanárok által kiállított ajánlólevél rendkívül fontossá válik, mert a megfogalmazott vélemény végigkíséri a gyerek iskolai pályafutását, ám lehet, hogy a gimnáziumi évek alatt a diák személyisége, a munkához való hozzáállása teljesen megváltozik.

Tóth Márta, a nagyváradi Ady Endre Gimnázium igazgatója is úgy véli, rossz következményei is lehetnek annak, ha a középiskolai osztályfőnök kézhez kapja a tanárok személyes véleményét egy diákról. „Hasonló gyakorlatra mostanáig is volt példa. Az általános iskolai osztályfőnökök eddig is készítettek egyfajta jellemzést a diák személyiségéről, bár az utóbbi időben már eléggé hanyagolták a dolgot azok is, akiknek írniuk, azok is, akiknek olvasniuk kellett volna” – magyarázta az igazgató. Szerinte egyébként nem volna szerencsés az alternatív értékelési módszer bevezetése, hiszen nem biztos, hogy egy tanár vagy osztályfőnök személyes véleménye minden esetben megállja a helyét, és releváns a gyerek továbbtanulása szempontjából.

Az igazgatóval ellentétes véleményen van a nagyváradi H. H., egy hetedikes kislány édesanyja. Úgy véli, leginkább a munkaerőpiacon is használatos ajánlólevélre hasonlítana az oktatási portfólió. „Nem árt, ha a jövendő osztályfőnök tudja, hogy az illető gyerek későkása, hazudós, lusta vagy gyenge felfogású” – jegyezte meg. Mindenesetre úgy gondolja, egy szubjektív, pedagógusszemmel megírt jellemzés többet mondhat el egy gyerekről, mint egy jegy, ami lehet kicsi, annak ellenére, hogy a diák valójában tehetséges, vagy fordítva.
Az elmúlt tíz évben egyébként a minisztérium hét alkalommal módosította a középiskolai felvételi rendszert. Az országos teszteket az egységes dolgozatok váltották, jelenleg a nemzetközi teszteken alapuló felmérési módszert alkalmazzák.

Király a legjobb döntésekre számít

Várhatóan a jövő héten derül ki, hány magyar tannyelvű tanintézetet zárnak be országszerte a fejkvótarendszer bevezetése miatt végrehajtandó adminisztratív átszervezés következtében – mondta el a Krónikának Király András, a tanügyi tárca államtitkára. Mint mondta, a minisztérium külön kimutatást készít arról, hogy a rendelet gyakorlatba ültetése hogyan érinti a kisebbségi oktatást, egyelőre a megyei tanfelügyelőség által kiállítandó összegzésekre várnak. „A rendelet gyakorlatba ültetéséről helyi szinten tárgyalásokat folytatnak a tanfelügyelőségek a tanintézet-vezetőkkel és az önkormányzatok képviselőivel. Bízom benne, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák meg” – mondta Király András.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés