Váratlan fordulatot vett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítási elképzelése: már nem az Új Hargita szállóként ismert campust újítanák fel, hanem inkább egy másik létesítményt építenének. „Felmértük, hogy a jelenleg használt épület felújítása óriási összeget emésztene fel, és még úgy sem tudná ugyanolyan jól kiszolgálni az oktatási igényeket, mint egy új építmény” – magyarázta lapunknak Dávid László rektor.
1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00
2013. november 14., 20:162013. november 14., 20:16
Mint ecsetelte, az ingatlan átalakításának költsége egyfelől nagyon magas, másfelől figyelembe kellene venniük a mellette lévő műemlék besorolású templomot is, amely nagyon befolyásolná tervek megvalósíthatóságát. „Az egyetem vezetősége a város részéről kapott egy felajánlást egy beépítetlen területre a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szemben. A terület régebb mocsaras volt, ezért meg kell vizsgálnunk, mennyibe kerülne, hogy azt a területet építésre alkalmassá tegyük” – tájékoztatott az intézményvezető, hozzátéve, egyszerre kell egy 5-6 ezer négyzetméteres oktatási helyszínt és egy 4 ezer négyzetméteres kollégiumot is építeniük. „Ez az ötlet egyébként csak úgy tud megvalósulni, ha időközben a mostani épületet értékesítjük, erről azonban nem tudok most részleteket mondani” – részletezte Dávid László.
„A Sapientián minden bizonnyal rájöttek arra, hogy a mostani épületet nem érdemes bővíteni és átalakítani, mert ebből egyetemre alkalmas épület sosem lesz, lévén, szállodának épült – fogalmazott megkeresésünkre Ráduly Róbert Kálmán polgármester. – Az Óceán üzlettel szembeni terület került előtérbe. Erről ötlet szintjén volt ugyan beszélgetés, de területfelajánlás a város részéről még nem történt.” Az elöljáró szerint az egyetemnek először övezeti rendezési tervet kell készítenie arról a városrészről. „A város ugyanakkor egy dologra komoly garanciát kér a felsőoktatási intézménytől: ameddig nincs meg az új campusz, addig ezt a jelenlegi helyszínt üzemeltetniük kell, ez a legfontosabb elvárásunk” – jelentette ki Csíkszereda polgármestere. Annyit még hozzátett, jelezte a Sapientia csúcsvezetőségének, „zsákutca az a folyamat, hogy az egyetem több helyszínre – Sepsiszentgyörgyre és Székelyudvarhelyre – szervezi ki a képzését, azaz nem egy helyszínre koncentrál, hanem különböző településeken próbál létrehozni egy-egy alközpontot.
Kozán István
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!