
Fotó: Beliczay László
Több mint 120 ezren keresték fel tavaly a szejkefürdői Mini Erdély Parkot, ahol többek között 16. századi fegyvereket bemutató kiállítás és egy mozi is várja a látogatókat. Idén óriásrovarokat „telepítenének” a szejkefürdői erdőbe.
2023. január 04., 17:592023. január 04., 17:59
2023. január 04., 18:032023. január 04., 18:03
A Székelyudvarhely közelében található, az UNESCO világörökség részét képező műemlék épületek makettjeit felsorakoztató élményparkba nagyrészt hazai turisták látogattak, a vendégek 30 százaléka érkezett külföldről. Fazakas Szabolcs, a park és a Székelyföldi Legendárium ötletgazdája az Agerpres hírügynökségnek elmondta, az idei év első két napján is érkeztek látogatók, január 1-jén 360-an, 2-án pedig közel ötszázan voltak kíváncsiak az erdélyi és romániai neves épületek kicsinyített másaira.
A 330 méter hosszú sínpáron működtetett kisvonat a parkban található történelmi épületek makettjeit járja körbe, a szerelvényt a turisták is vezetni tudják.
A helyi turizmus fellendülését fontos szempontnak tartó Mini Erdély Park a a székelyderzsi középkori erődtemplom kicsinyített másával is bővült. A létesítmény egyik bástyájában a legenda szerint a helyiek szalonnát tároltak, a szejkefürdői parkban viszont a medvék miatt műanyag szalonnával idézik meg ezeket az időket. A parkban ezenkívül 16. századi fegyvereket bemutató kiállítás és egy mozi is várja az ide látogatókat.
Idén a kezdeményezők óriásrovarokat „telepítenének” a szejkefürdői erdőbe, a poloska, ormányos bogár és repülni készülő mozgó darázs 3D-s makettekből készül. A fajok pontos behatárolásában és kinézetük kivitelezésében egy rovarszakértő szaktudását is igénybe vették. A 2020-ban megnyílt létesítményben található mintegy 80 történelmi épület makettje nagyszámú látogatót vonz. Megtalálható köztük többek között a herkulesfürdői Szapáry-fürdő, a vajdahunyadi vár, a törcsvári kastély, a miklósvári Kálnoky-kastély, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, a marosvécsi Kemény-kastély.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fazakas Szabolcs korábban a Krónikának elmondta, népszerűségüket abban látja, hogy ha végigjárják a parkot, az ide érkező turisták olyan információkat kapnak az ország épített örökségéről, ami a tankönyvekben nem szerepel. „Látványosság és örökségvédelmi szempont alapján választjuk ki a maketteket, odafigyelünk, hogy minden építészeti korszak és régió képviselve legyen a kiállított épületmakettekkel, ezenkívül építészeti kuriózumok is helyet kapnak a parkban” – részletezte a makettek sokszínűségét Fazakas.
Mint arról korábban beszámoltunk, a tavalyi év végén felmerült, hogy a megoldatlan csatorna- és ivóvízhálózat okozta problémák miatt elköltöztetnék az élményparkot Szejkefürdőről. A székelyudvarhelyi városvezetéssel történt egyeztetéseket követően a Mini Erdély Park vezetősége úgy döntött, a Hargita megyei településen marad a létesítmény, amennyiben 2023 márciusáig megvalósulnak a víz- és szennyvízhálózat beüzemeléséről szóló önkormányzati ígéretek.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!