
A kortárskönyv-kommandó. Balról a negyedik Rudolf Ágnes magyartanár
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Nyolc év alatt több mint 900 kötettel gyarapította az iskola könyvtárát az aradi Csiky Gergely Főgimnázium kortárskönyv-kommandója. A középiskolásokból álló csapat fő célja, hogy a fiatalok körében népszerű kortárs írók szerzeményeit vásárolják meg, amit a diákok kikölcsönözhetnek és elolvashatnak. Ezáltal nem csak a tinédzserek kedvében járnak, illetve a könyvtár állományát gazdagítják – előfordult már, hogy valaki éppen a könyvkommandó hatására kezdett el mást is olvasni: szépirodalmat, klasszikus szerzők műveit, vagy verseket, és volt, aki a kötelező háziolvasmányokat is szívesebben vette kézbe.
2024. november 11., 08:082024. november 11., 08:08
A könyvkommandót Rudolf Ágnes középiskolai magyartanár szervezte meg. Nyolc évvel ezelőtt az akkori kilencedikes osztályát vitte az iskola könyvtárába, hogy ismerkedjenek a téka hangulatával, az ott található könyvekkel.
A „kommandóparancsnok” nem tartja számon, pontosan hány tagja volt már a „különleges alakulatnak”, hány nemzedék diákjai kerültek szoros kapcsolatba a könyvgyűjtéssel, de minden új generáció élvezi a tevékenységet és az elődök munkáját, kikölcsönözhetik, elolvashatják a korábban beszerzett műveket. A csapat adományozó akciókat szokott szervezni: sütivásárt vagy aprópénzgyűjtést hirdetnek, de volt, hogy az iskola háttérintézményeként működő Alma Mater Alapítvány vagy a Pro Schola Egyesület támogatta anyagilag a kezdeményezést. A befolyt összegből pedig megvásárolják a diákok által kért/ajánlott könyveket – már amennyire futja a pénzből.
„A legemlékezetesebb ilyen találkozó Leiner Laurával volt. A népszerű írót nagyon sokat kedvelik az iskolánkban, főleg a lányok, és örömmel jöttek el a találkozóra, és dedikáltatták a könyveket” – emlékezett vissza Rudolf Ágnes.
Azt, hogy éppen mire van igény, a könyvkommandó tagjai mérik fel. „Folyosói és baráti beszélgetések alapján, de volt, hogy kérdőívet osztottunk ki, és arra felírhatták, hogy ki, mit szeretne” – mondta Roșu Tímea a XI. D osztályból, aki osztálytársaival együtt három éve kapcsolódott be a munkába. Általában egy-egy példányt vásárolnak mindenből, de ha valamelyik kiadvány iránt nagy az igény, akkor többet is rendelnek.
A legfrissebb szerzemények
Fotó: Csiky Gergely Főgimnázium honlapja
A lányok szerint a mai fiatalság nem nagyon szeret olvasni, de ha megfelelő módon vezetik rá őket a könyvforgatásra, és az ízlésüknek megfelelő regényeket adnak a kezükbe, megváltozik a hozzáállásuk.
Lészay Sarolta a könyvkommandóbeli tagsága előtt is olvasott, verseket is szokott szavalni, de bevallása szerint, ennek a „mozgalomnak” köszönhetően került szorosabb kapcsolatba a könyvekkel. Boros Boglárka azt emelte ki, hogy tevékenységükkel az új generáció körében is népszerűsíthetik az olvasást, és sok kortárs szerzőt megismertethetnek velük. Ők hárman is inkább a kortárs írók műveit részesítik előnyben a szépirodalommal szemben, és arra a kérdésre, hogy ki a kedvenc szerzőjük, mindhárman Leiner Laurát jelölték meg. Sarolta szerint „a diákok nyelvén ír”, Boglárka pedig azt fűzte hozzá, hogy a könyvkommandó révén ismerte meg a magyarországi író munkásságát. Egyébként mindhárman azon a véleményen voltak, hogy mióta kortárs könyvekkel gyarapodott az iskola könyvtára, több diák – főleg az általános iskolai tagozatról – fordul meg a gyűjteményben.
Zsongás a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán egy korábbi tanévnyitó alkalmával
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A „kommandósok” az egész folyamatot végig kísérik, a pénzgyűjtési akciók megszervezésétől kezdve addig, amíg a könyvek a polcra kerülnek. „Miután megvettük őket, bevezetjük a regiszterbe számokkal, lepecsételjük a könyvet, oda is beírjuk a számát, felkerül a polcra, és már lehet is kölcsönözni” – magyarázta Lészay Sarolta.
– ezt már Back Mária római katolikus vallástanár, az iskola könyvtárosa mondta.
„Nekem mindig nagy öröm, amikor új könyvekkel gyarapszik az állomány. Évente két-három alkalommal vásárol könyveket a könyvkommandó, olyankor ők iktatják azokat, amit nagy lelkesedéssel végeznek. Utána bevezetem a számítógépes programba. Külön számoljuk a kommandó könyveit, pontosan 902 könyvet számlál ez a gyűjtemény. Nagyon sok jó könyvünk van: sorozatok, ifjúsági regények, kalandok, lányoknak szerelmes, mindenféle van, és nagy szeretettel várjuk az olvasókat” – mondta Back Mária.
Back Mária könyvtáros a „kommandósok” polca előtt
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A látogatók mostanában inkább a kisebb korosztályból kerülnek ki, a tanárnő szerint a középiskolások körében mintha lankadt volna az olvasási kedv. Úgy próbálja motiválni őket, hogy minden tanév végén korosztályonként jutalmazza a legaktívabb könyvtárlátogatókat. Az általános iskolások majdhogynem versenyt olvasnak egymással, és Back Mária szerint a számítógépes nyilvántartásnak köszönhetően tudni lehet, hogy melyek a legkeresettebb kiadványok: a Geronimo Stilton-könyvek magasan vezetnek, de a Ropi naplóját is sokan keresik.
A diákok egy része a kötelező háziolvasmányokat is a könyvtárban keresi, de sokan azt mondják, hogy „fenn van a neten”, és elolvassák a világhálón. „De az, hogy érezzem a könyvnek a tapintását, a lapok vastagságát, a könyv illatát, számomra sokkal többet ér” – jelentette ki Back Mária. S egy könyvtárosnak hinni lehet…
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!