Hirdetés

Többféle kábítószert és alkoholt is fogyasztott a görög szurkolói busz sofőrje

kábítószer

A görög kisbusz és a teherautó ütközésének pillanata

Fotó: Videófelvétel

Kábítószer és alkohol hatása alatt volt a Temes megyében balesetet szenvedett görög kisbusznak a sofőrje, amelyben hét ember vesztette életét – közölte csütörtökön az ügyben eljáró lugosi vádhatóság szóvivője.

Hírösszefoglaló

2026. január 29., 17:172026. január 29., 17:17

2026. január 29., 17:262026. január 29., 17:26

Az ügyészség illetékese elmondta: a törvényszéki orvostani intézet vizsgálata kokaint és kannabiszt is kimutatott a sofőr vérében, aki ráadásul alkoholt is fogyasztott. A roncsok között két, feltehetően szintén kábítószert tartalmazó zacskót is találtak a rendőrök, de ezek vizsgálata még nem fejeződött be. Mint arról beszámoltunk, a PAOK Szaloniki labdarúgócsapat szurkolóit egy franciaországi mérkőzésre szállító kisbusz kedden a Temes megyei Lugoshely (Lugojel) térségében frontálisan ütközött egy nyergesvontatóval, az ütközés ereje pedig a darabokra hullott járművet és utasait a mögötte haladó tartálykocsi kerekei alá repítette.

A három túlélő egyikének vallomása alapján a nyomozók azt sem zárják ki, hogy a gépkocsi kormánya „beragadt”, és ezért sodródott ki a baloldali sávba, de a műszaki vizsgálat még nem fejeződött be.

Hirdetés

A járművet a szurkolók rendelkezésére bocsátó autókölcsönző cég azonban a görög médiának nyilatkozva cáfolta a túlélő azon állítását, miszerint a sávtartó asszisztens meghibásodása okozta volna a balesetet, a kisbusz ugyanis nem rendelkezett sávkövető automatikával.

korábban írtuk

Hét személy vesztette életét egy balesetben Temes megyében
Hét személy vesztette életét egy balesetben Temes megyében

Hét személy életét vesztette egy közúti balesetben kedden Temes megyében, több sérült pedig kórházi ellátásra szorul. Valamennyi áldozat egy kisbuszban utazott, amely előzni próbált.

Csütörtökön a túlélők közül kettőt repülőgéppel Görögországba szállítottak, este pedig egy katonai géppel a hét áldozat holttestét is repatriálják. A baleset harmadik, súlyos sérültje még nincs szállítható állapotban, őt továbbra is a Temes megyei sürgősségi kórház intenzív osztályán ápolják. A kórház sajtóirodájának csütörtöki közleménye szerint a nyaki gerinctörést szenvedett görög fiatalembert megműtötték a temesvári megyei kórházban, állapota stabil.

A lehetséges idegrendszeri károsodás kockázata miatt az orvosi csapat úgy döntött, hogy sürgősségi műtétet hajt végre a gerincvelő nyomásának csökkentése és a nyaki gerinc stabilizálása érdekében. A sikeres műtétet követően a pácienst intubálták és lélegeztetőgépre helyezték, állapota stabil, de egyelőre nincs szállítható állapotban.

korábban írtuk

Megszólalt az egyik túlélő: a Temes megyei szörnyű tragédia lehetséges okáról ír a görög sajtó
Megszólalt az egyik túlélő: a Temes megyei szörnyű tragédia lehetséges okáról ír a görög sajtó

Műszaki hiba okozhatta a szörnyű Temes megyei tragédiát, amelyben életét vesztette a PAOK Szaloniki labdarúgó-csapatának hét szurkolója, hárman pedig megsérültek. Legalábbis erről beszélt a közúti szerencsétlenség egyik túlélője a görög sajtó szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Kulturális és művészeti központ lesz az egykori Ceaușescu-villa

Alfred Simonis megyei tanácselnök közölte: elrendelte a Temesvár belvárosában található ingatlan kisajátítását és az Intercenter vállalat felszámolását.

Kulturális és művészeti központ lesz az egykori Ceaușescu-villa
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
2026. március 17., kedd

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej

Az országos adóhatóság (ANAF) nevében tévesztette meg telefonon egy gyulafehérvári cég képviselőjét egy csaló, aki közel 90 ezer lejt emelt le a vállalkozás számlájáról.

Telefonos csalás Gyulafehérváron: egy kattintás, és eltűnt 90 ezer lej
2026. március 17., kedd

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után

Sokk, csend és por – ezekkel a szavakkal lehetne leírni azt a pillanatot, amikor hat héttel ezelőtt leomlott a szilágycsehi református templom tornya. A helyszínen jelenleg nemcsak romeltakarítás zajlik, hanem az újjáépítés alapjainak megteremtése is.

Szilágycsehi versenyfutás az idővel: kármentés és remény a református templom tornyának összeomlása után
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen – jelentette be a felsőoktatási intézmény Magyar Filozófiai Tanszéke.

Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári egyetemen
2026. március 17., kedd

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen

Az aradi önkormányzat által indított online felmérés eredményei egyértelmű társadalmi állásfoglalást jeleznek: a válaszadók közel nyolcvan százaléka támogatja a szerencsejátékok betiltását a város területén, kivéve a lottózókat és a sportfogadó irodákat.

A válaszadók elsöprő többsége támogatja a szerencsejátékok betiltását a partiumi megyeszékhelyen
2026. március 17., kedd

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Római kori tömegsírt, 20 gyermekcsontvázat is azonosítottak egy erdélyi régészeti feltáráson

Római kori tömegsírt, 20 gyermekcsontvázat is azonosítottak a Maroskeresztúron zajló régészeti feltárások során – közölte kedden a Maros Megyei Múzeum.

Római kori tömegsírt, 20 gyermekcsontvázat is azonosítottak egy erdélyi régészeti feltáráson
2026. március 17., kedd

Várandós magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron

Életét vesztette a kórházban az a fiatal nő, akit hétfőn délután elgázolt egy autó Kolozsvár központjában. Lapunk értesülései szerint az áldozat magyar volt és gyermeket várt.

Várandós magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron
2026. március 17., kedd

Szülőföldön Magyarul: megnyílt az online felület, várják a kérelmeket

Elkezdődött a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmeinek benyújtási időszaka: a dokumentumokat március 17. és április 16. között nyújthatják be a külhoni magyar oktatási intézményeket látogató diákok szülei és az egyetemi hallgatók.

Szülőföldön Magyarul: megnyílt az online felület, várják a kérelmeket
Hirdetés
Hirdetés