Hirdetés

Tilos a fürdés Rétyen és Besenyőn

Több mint 86 millió eurós európai uniós projekttel korszerűsítenék négy Kovászna megyei város víz- és csatornahálózatát, ám ez mindössze egy töredéke a szükséges fejlesztésnek – jelentette ki tegnap Mátyás Ferenc, a Közművek regionális vízszolgáltató főmérnöke a víz világnapján szervezett rendezvényen.

Bíró Blanka

2010. március 23., 08:562010. március 23., 08:56

Mint tájékoztatott, a projektet áprilisban bírálják el, a tervek szerint még idén kiírják a versenytárgyalást a kivitelezésre. Elhangzott, Sepsiszentgyörgyön 80 százalékos a víz- és csatornahálózat lefedettsége, a megyeszékhelyen működő rendszer az egyetlen nyereséges, a többi városban ennél sokkal rosszabb a helyzet.

„A tisztító- és ülepítőrendszerek az egész megyében túlméretezettek és elavultak, mindegyik 20-30 éves, cserealkatrészt nem lehet kapni, mert a gyártó üzemek bezártak. A meglevő rendszerek többségét teljesen ki kell cserélni” – részletezte a szakember. Hozzátette: a távlati cél, hogy a vidéki településeket is csatlakoztassák a megyei rendszerhez, hiszen a falusi önkormányzatoknak nincs esélyük, hogy saját hálózatot, tisztító- és ülepítőállomást fenntartsanak.

A legnagyobb gondok Baróton vannak, ahol a vezetékes víz alkalmatlan fogyasztásra. Bocz Béla, a rendszert működtető szolgáltató képviselője elmondta, a Kormos-patakból nyerik a vizet, azt azonban a környező falvak lakói szennyezik, a tisztítóberendezést a hatvanas években az ipari fogyasztók számára tervezték, majd a lakosságot is rácsatlakoztatták. Bocz közölte, a környezetvédelmi tárca jóváhagyott egy ötmillió euró értékű támogatást, a fejlesztéseket 2013-ig fejezik be.

Gondok vannak ugyanakkor a háromszéki kutak vizének minőségével is, a nitrát- és nitritfertőzések elsősorban az újszülöttek és a csecsemők egészségét veszélyeztetik. A közegészségügyi szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy a megye két nagyobb tavának, a besenyői és a rétyi tónak a vize fürdésre nem javallott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés