
Az amerikai színészt színházi produkcióban láthatja majd a közönség Temesváron
Fotó: John Malkovich/Facebook
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet betöltő Temesvárra látogat idén egy színházi produkció erejéig a legkiemelkedőbb amerikai színházi színészek közé tartozó, ugyanakkor a mozi világából is jól ismert John Malkovich. A Bánság fővárosában ezer program vár ebben az évben a közönségre.
2023. január 28., 17:452023. január 28., 17:45
2023. január 28., 17:572023. január 28., 17:57
A kétszeres Emmy-díjas tengerentúli alkotó idei látogatását Dominic Fritz, a Béga-parti város német nemzetiségű polgármestere harangozta be egy tévéinterjúban. A 2020-as helyhatósági választáson a Mentsétek meg Romániát (USR) párt színeiben elöljáróvá választott, németországi születésű politikus a Prima TV, kereskedelmi csatorna Insider Politic című műsorában elmondta, az Európa Kulturális Fővárosa-program keretében ebben az évben ezer rendezvénynek ad otthont Temesvár.
A kiállításra Párizsból, Londonból is érkeznek a párizsi iskola jeles tagjának alkotásai közül. Ezen túlmenően ugyancsak kiállítással jelentkezik Temesváron Adina Pintilie rendezőnő is, aki – akkor még elsőfilmesként – 2018-ban elhódította a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén Touch Me Not (Ne érints meg; Nu mă atinge-mă) című alkotásával.
Dominic Fritz a szombaton sugárzott interjúban jelentette be azt is, hogy a színészként, filmproducerként, rendezőként, forgatókönyvíróként egyaránt tevékenykedő John Malkovich színdarabban fog fellépni a Bánság fővárosában. Hogy pontosan milyen darabról van szó, arra nem tért ki az elöljáró, hozzátette ugyanakkor, hogy szeptemberben grandiózus operaelőadást is megtekinthet a nagyérdemű Európa Kulturális Fővárosában, a produkcióban nem kevesebb mint 400 művész fog fellépni.
John Malkovich játssza el a Sergiu Celibidache román karmesterről szóló életrajzi film főszerepét
Fotó: John Malkovich/Facebook
„Ez a cím, amelyet egy évig tölt be Temesvár az Európai Bizottság döntése nyomán, mindenekelőtt a városban rejlő potenciál elismerése. Annak a jele és bizonyítéka, hogy ebben a városban, régióban évszázadok óta az európai értékek, sokszínűség, a kölcsönös tisztelet jegyében élnek az emberek. Ami stratégiai lehetőség Románia számára arra, hogy ismét felkerüljön Európoa térképére” – fejtette ki az interjúban Dominic Fritz temesvári polgármester.
Az életrajzi film a zenetörténet egyik legellentmondásosabb alakjának tartott karmester életét és karrierjét követi majd nyomon. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy a filmet 2022 tavaszán és nyarán forgatják Romániában, ám ennek eddig semmi jele nem volt, időközben tavaly ősszel kiderült, hogy Rupert Friend brit színész alakítja majd Celibidache fiatalkori karakterét.
John Malkovich különben nem először fordul meg Romániában, 2013-ban ugyanis fellépett a George Enescu Fesztivál akkori kiadásán a Pokoli vígjáték című, egy sorozatgyilkos történetét bemutató előadás narrátoraként és előadóművészeként.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
szóljon hozzá!