
Fotó: SMURD
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy Romániában jelenleg 34 kórházi ágy áll rendelkezésre a súlyos égési sérülést szenvedett betegek kezelésére, 24 felnőtteknek és 10 gyermeknek.
2023. augusztus 29., 18:532023. augusztus 29., 18:53
2023. augusztus 29., 18:572023. augusztus 29., 18:57
A fővárosi Matei Balş Járványkutató Intézetnél tett látogatásakor a tárcavezető a sajtó kérdésére felsorolta: a 34 ágyból hat a bukaresti Floreasca kórházban, öt a bukaresti égéssebészeti kórházban, öt a iaşi-i megyei sürgősségi kórházban, öt a temesvári megyei sürgősségi kórházban, három a bukaresti Bagdasar-Arseni kórházban, tíz a bukaresti sürgősségi gyermekkórházban található.
Rafila az Agerpres szerint elmondta azt is, hogy sikerült újraindítani a megépítését annak a három súlyos égéssérülteket ellátó központnak, amelyekről korábban finanszírozás hiányában az egészségügyi minisztérium 'lemondott'.
Elmondta, hogy Temesváron idén június 4-én el is kezdődött már az építkezés. Ebben a központban hat súlyosan égett beteget tudnak majd ellátni. Marosvásárhelyen idén szeptemberben kezdődik az építkezés 62 millió eurós befektetéssel, a bukaresti sürgősségi gyermekkórház bővítése pedig szintén szeptember végén kezdődik, 77 millió euróból. A munkálatok határideje mindhárom központ esetében 2025 februárja – részletezte Rafila. „Reméljük, hogy 2025 első évnegyedében ezek a kórházépületek már működőképesek lesznek” – tette hozzá a tárcavezető.
Van némi haladás a súlyos égéssérülteket kezelő központ ügyében, „de még messze állunk attól, amit megígértek” – jelentette ki Klaus Iohannis kedden a bukaresti sürgősségi klinikai kórháznál, miután meglátogatta a crevediai robbanás itt kezelt sérültjeit. Az államfő az újságíróknak nyilatkozva elmondta, beszélt a súlyos égéssérülteket kezelő központ témájáról a bukaresti kórház vezetőségével is, akik úgy vélekedtek, hogy némi előrelépés történt az ügyben, „de még messze állunk attól, amit megígértek”. „Vagy eltúlzottak voltak az ígéretek, vagy nem voltak kellőképpen elkötelezettek azok, akiknek mozdítaniuk kellett volna a dolgokon” – fogalmazott.
Példaként hozta fel a meglátogatott bukaresti sürgősségi klinikai kórházat, amely szerinte „példás” munkát végez. „Nem szabad mindent egy kalap alá venni” – nyomatékosította.
Megkérdezték tőle az újságírók, hogy az államelnöki pozícióból lehetett-e volna többet tenni a súlyos égéssérülteket kezelő központ ügyének előmozdításáért, tekintve, hogy néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta, prioritásnak tekinti a kórházakat. Iohannis azt válaszolta, az államfőnek mindössze „formális” szerep jut ebben, a gyakorlati rész a kormányra hárul. Államelnökként az uniós alapok megszerzésével tud hozzájárulni az ügyhöz, és Brüsszelben összesen 80 milliárd eurót harcolt ki Romániának. Az összeg az uniós helyreállítási mechanizmus keretében az országnak járó alapokat is magában foglalja, és ebből „például ezt a problémát is meg lehet oldani” – magyarázta.

A crevediai LPG-állomásnál szombaton történt robbanás összesen kilenc sérültje szorul jelenleg gépi lélegeztetésre, közülük hármat az országban, hatot külföldi egészségügyi intézményekben ápolnak – tájékoztatott kedden az egészségügyi minisztérium.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
Egyedülálló, úttörőnek számító kezdeményezés a templomok éjszakája Kolozsváron: hat felekezet 18 istenháza nyitja meg tereit az érdeklődők előtt július 25-én.
A Bihar megyei közrendvédelmi rendőrökből és magyar rendőrökből álló vegyes járőrök a nyári idényben a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió turisztikai térségeiben teljesítenek szolgálatot, hogy a lakosság és a turisták biztonságát szolgálják.
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét.
Idén sem tarthatja meg az LMBTQ-közösséget képviselő ARK Nagyvárad nevű egyesület a Pride-felvonulást Nagyváradon, miután az önkormányzat ezúttal is elutasította a kérést.
szóljon hozzá!