Hirdetés

Társuló repülőterek

Első ízben ültek tegnap Kolozsváron tárgyalóasztalhoz a Kolozs, illetve a Maros megyei hatóságok, hogy a Marosvásárhely közelében található vidrátszegi repülőtér sorsáról tárgyaljanak. Mint ismeretes, korábban a Kolozs megyei önkormányzat együttműködést ajánlott fel a Maros megyeieknek, amelynek keretében készek lennének akár teljes mértékben átvenni a vásárhelyi légikikötőt. Tegnap a felek abban állapodtak meg, hogy valóban szükség van egy közös fejlesztési terv kidolgozására, hiszen a két repülőtér között alig 80 kilométeres a távolság.

2010. szeptember 02., 10:122010. szeptember 02., 10:12

„Úgy döntöttünk, hogy a két megye egy négy fős csapatot hoz létre, amely majd kidolgozza a mindkét megye közgyűlése elé kerülő, vonatkozó határozattervezetet, hogy majd az önkormányzatok határozzanak a társulásról. Ez a társulás fog majd kiválasztani egy semleges céget, amely kidolgozza a megvalósíthatósági tanulmányt, amely rávilágít majd a legjobb megoldásokra, illetve a jövőbeni partnerség lehetőségeire” – jelentette be a tárgyalások után Alin Tişe, a Kolozs megyei közgyűlés elnöke. Mint kifejtette, a terv elkészítési költségeit a két megye egyenlő mértékben finanszírozza.

„Amolyan tapogatózás volt ez az első találkozó. Örömmel mondhatom, hogy semmiféle lenézést nem tapasztaltunk a kolozsvári vendéglátóink részéről, tehát nem vettük észre egyelőre azt a szándékot, hogy a mi légikikötőnket amolyan másodrendű partnerként kezelné a kolozsvári fél, vagy a jövőben azzá szeretné degradálni. Megegyeztünk abban, hogy mindkét fél érdekelt az együttműködésben, és a közeljövőben meg kell keresnünk azokat a jogi formákat, amelyek keretében elkezdődhet az együttműködési terv kialakítása. Ez egy hosszú folyamat lesz” – nyilatkozta a Krónikának a marosvásárhelyi küldöttség tagja, Kolozsvári Zoltán, a Trasilvania Repülőtér igazgatótanácsi a tagja. Szerinte még szeptember folyamán a Kolozs megyei delegáció ellátogat majd el Marosvásárhelyre, a tárgyalások ott folytatódnak. Alin Tişe abban bízik, hogy a két megye közgyűlése még szeptemberben elfogadja a tervezett határozatot, így pedig még az ősz folyamán elkezdődhet a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása is. A Kolozs megyei politikus szerint a társulás előnyös mindkét fél számára, mivel ezáltal létrejön „egy erdélyi légi szállítási tengely”.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, a marosvásárhelyi repülőtérnek sürgős korszerűsítési és bővítési munkálatokra lenne szüksége ahhoz, hogy megfelelőképpen működhessen, ehhez azonban a megyének nincsenek meg a szükséges anyagi erőforrásai. Ezzel szemben a kolozsvári légikikötőt folyamatosan bővítik, korszerűsítik, s forgalma is évről évre nő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés