Hirdetés

Tanévnyitó és jubileum a csíkszeredai Sapientián

Ünnepélyes keretek közt nyitották meg a tizedik tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karán tegnap délelőtt. A jubileumi tanévindító rendezvényre több száz diák mellett meghívást kaptak mindazok a romániai, illetve magyarországi pedagógusok, tisztségviselők, akik tevékenységükkel hozzájárultak a Sapientia alapításához.

Forró Gyöngyvér

2010. szeptember 20., 08:372010. szeptember 20., 08:37

„A magyar kormány a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére a normatív támogatáson túl a fejlesztést is elő kívánja segíteni a jövőben a Sapientián” – fejtette ki Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke a tanévnyitó alkalmával szervezett sajtótájékoztatón azt követően, hogy Dávid László rektor felidézte: az intézmény alapításakor a magyar állam által biztosított pénzből nem csupán az oktatási folyamat fenntartására, hanem fejlesztésre, beruházásra is jutott.

Később azonban – emlékeztetett az intézmény vezetője – már csak az egyetem működésére volt elegendő a támogatás. Dávid László kifejezte reményét, hogy az új magyar kormány segítségével újra lehetővé válik a fejlesztés az egyetemen. A rektor szerint Marosvásárhelyen kollégiumot és kutatóközpontot, Kolozsvárott oktatótermeket kívánnak építeni, Csíkszeredában pedig a meglévő ingatlant bővítenék, korszerűsítenék. Dávid László emlékeztetett arra, hogy a román akkreditációs bizottság már javasolta az egyetem elismerését, már csak a vonatkozó törvénytervezet megalkotása és elfogadása van hátra.

Ezzel párhuzamosan indult az idén a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködve a mesterképzés is az egyetemen. Bár jelentős mértékben csökken a magyar nyelven érettségizők száma, a Sapientiára az idén több hallgató kérte felvételét, mint az előző években. Kolozsvárott a magyar nyelvű jogászképzés, Marosvásárhelyen pedig már működik a kertészmérnöki szak – ezek a szakemberek szerint vonzónak bizonyultak. Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete bejelentette, hogy hamarosan felkeresi az egyetemet Schmitt Pál köztársasági elnök is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés