Hirdetés

Sztráda Szerbia felé: befutottak az árajánlatok a bánsági autópálya megépítésére

sztráda

A sztráda nyomvonalának részlete térképen

Fotó: Facebook/Cristian Pistol

Összesen kilenc cég, illetve cégcsoportosulás nyújtott be árajánlatot a bánsági autópálya megépítésére: a 73 kilométeres sztráda Temesvártól a Temesmóráig, a román–szerb határig tart majd. Az autósztráda jelentős szerepet játszik majd Nyugat-Románia gazdasági életében, és fontos összekötő útvonal lesz Kelek-Közép-, illetve Dél-Kelet-Európa között.

Pataky Lehel Zsolt

2025. február 11., 17:152025. február 11., 17:15

Túlnyomórészt törökországi útépítő vállalatok kínálkoznak a bánsági sztráda megépítésére: önállóan vagy konzorciumba tömörülve tették meg árajánlataikat a romániai közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) nemzetközi tenderén. Cristian Pistol vezérigazgató a Facebook-oldalán közölte, hogy a határidőig kilenc cég vagy cégcsoportosulás jelentkezett a licitre:

  • egy-egy román–bolgár és román–ukrán konzorcium,
  • három török–román konzorcium,
  • három török ajánlat (két önálló és egy közös),
  • egy olasz cég.

A beruházás összértéke 14,5 milliárd lej, a pénzt a hazai költségvetésből és vissza nem térítendő európai uniós támogatásból fedezik. Az autópálya műszaki-gazdasági mutatóit tavaly augusztusban fogadta el a kormány. Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint az autópályának fontos szerepe lesz Nyugat-Románia gazdaságának megerősítésében, de a fontos Észak–Dél irányú útvonal lesz Kelet-Közép-Európa és Dél-Kelet-Európa között:

Hirdetés

a majdan elkészülő Nagyvárad–Arad expressz út és a már létező dél-erdélyi (A1-es) autópálya révén az ország nyugati határa mentén gyorsforgalmi úton lehet majd haladni.

Ennek nem csak a szállítmányozás látja majd előnyét, ugyanis a balkáni nyaralásra utazóknak is előnyös lesz, csakúgy, mint a délszláv országokból Közép-Európa felé igyekvőknek.

sztráda Galéria

A sztráda nyomvonala

Fotó: Facebook/Cristian Pistol

Cristian Pistol CNAIR-igazgató szerint a Temesremete (Remetea Mare)–Széphely (Jebel) 35,67 km-es szakasz építését (5,66 milliárd lejt áfa nélkül) teljes egészében az uniós 2021–2027-es közúti infrastruktúrafejlesztési programja finanszírozza.

A 72,93 kilométer hosszú autópályán 23 létesítményt építenek, ezek között lesz egy 1,1 km hosszú híd a Temes folyó felett, kialakítanak egy diszpécserállomást, két pihenőhelyet, amelyekben legkevesebb hat elektromosautó-töltőállomást helyeznek üzembe,

és négy közlekedési csomópont is kialakításra kerül: Temesremeténél, Albinánál, a temesvári körgyűrű déli szakaszával és Temesligetnél (Pădureni) az 59. számú országúttal való találkozásnál.

A tervek elkészítésének és elfogadásának határideje 12, a kivitelezés határideje 36 hónap a szerződés aláírásától számítva.

korábban írtuk

Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében
Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében

„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés